in

A nagymama izgatottan várta a találkozást az újszülött unokájával. Erre azonban nem számított…

Az újszülöttel való első találkozás mindig nagy öröm a családtagok számára. Mindenki izgatott várja, hogy minél hamarabb láthassa a kis jövevényt. Ezt az örömteli pillanatot örökítette meg egy újdonsült floridai család.

ujszulott-meglepi2

A szülők, Sharon és Korey Rademacher, már az elején úgy döntöttek, hogy titokban tartják a gyerek nemét, nevét, és semmilyen információt nem szivárogtatnak ki, hogy legyen mindenkinek örömteli az első találkozás.

A meglepetés a tervezettnél nagyobbra sikerült, ugyanis egy kisbaba helyett kettővel találták szembe magukat a kórházba érkező családtagok. A szülők azt is eltitkolták, hogy két kislány született.

Maryann Grace és Brianna Faith a két tündéri újszülött óriási meglepetést okozott a rokonoknak és családtagoknak. Volt aki Skype-on értesült arról, hogy ketten vannak, volt pedig, aki személyesen is találkozott velük.

A nagymama például leleményesen egy kék meg egy rózsaszín lufival érkezett a kórházba. Gondolta, ott majd kiderül, hogy milyen nemű az újszülött, és azt azt adja át. Azonban nem kapott szavakat az örömtől, amikor két tündéri kislány fogadta őt.

Az alábbi videóban láthatjuk, hogy ki hogyan örült és lepődött meg. Érdemes megnézni, hiszen egyszerre megható és vicces a felvétel.

Virslit húz a hurkapálcára és elkészíti az egyik legfinomabb ételt, amit valaha ettem

Kiszel Tünde fejezet lett egy emelt szintű matematika könyvben.