in

Berki Krisztián a NAV legnagyobb adósai között

A korábban üzletviteli tanácsadással is foglalkozó celebnek tízmilliósnál több az adótartozása.

A NAV összesítése szerint 2015 végén összesen 3624 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott 180 napon keresztül folyamatosan, személyenként több mint 10 millió forinttal az adóhivatalnak. Az adóslistán más közismert emberek is vannak. A szeptemberihez hasonlóan most is ott szerepel Zuschlag János, Stadler József és Portik Tamás, néhány a sajtóból ismert orvos. Tartják magukat a rekorder kínaiak is, és az a Szabó László is, akitől a tavaly második negyedéves összesítés szerint 1,6 milliárd forintot hajtottak volna be.

Berki Krisztián még a tatabányai társasházi lakcímével szerepel a NAV-listán – írja a Napi.hu. A gazdasági portál ugyanakkor kizárja a névazonosságot, mert korábban az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójaként és saját cégeiben is ezzel a lakcímmel volt bejegyezve a cégadatokban a ma műsorvezetőként és reality szereplőként ismert NAV-adós. A celeb nevéhez köthető vállalkozások többsége csúfos véget ért – írja a Napi.hu, amely éppen ezért nem is azt tartja érdekesnek, hogy jelenleg végelszámolás alatt áll az egyébként üzletviteli, és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó cége, hanem azt, hogy abban Berki tartózkodási címének egy floridait adtak meg.

Berki az elmúlt két évben állítólag mintegy százmillió forintot kapott a TV2-n és kábelcsatornáin futó műsorokért (FEM3 Café és az Éden Hotel műsorvezetésért, az Édes életben való szereplésért). Amikor az új tulajdonos, Andy Vajna átvilágíttatta a céget, nagyon megdöbbent a szerződésen, amely a kaszinó- és filmguru számára egyszerűen érhetetlen volt.

Forrás

Elképesztő! Saját lányát tartotta fogva 30 évig a perverz szektaguru

Elképesztő! Megtámadták a smink nélküli lányt