Egész nap a telefonját nézte, ez lett a végeredménye

Bármerre is megy az ember, mindenfelé lefelé bámuló embereket láthatunk, akik képtelenek leszokni a mobiljuk képernyőjéről. Ahogy terjed az ingyen wifi így az emberek még többet lógnak a telefonjaikon. Régen ha vonattal utaztunk, BESZÉLGETTÜNK, manapság mindenki lefelé bámulva mered a telefonjába.

Egy 16 éves lány állandó fejfájásra panaszkodott, és szédült is, ezért felkereste háziorvosát, aki beutalta egy teljes kivizsgálásra. Miután kiderült, hogy nincs szervi baja, az ott dolgozó orvos meglátta ahogy a váróban ülve a lány olyan testtartást használ a telefonja bámulására, ami alapján azonnal fel is állította a diagnózist. Létezik ugyan is egy teljesen új betegség, amit sms nyaknak neveztek el az orvosok, mivel a beteg egy természetellenes helyzetben tartja a fejét, saját magának ferdíti el az egyébként rugalmas nyaki csigolyákat. Ezzel sajnos egy visszafordíthatatlan folyamatot indít be, de mivel még az első generáció, akik elkezdték az okos telefonozást nem léptek idős korba, így nem lehet tudni, hogy mik lesznek a végleges következmények. Lehetséges, hogy a csigolyák elgyengülnek, és az alattuk futó idegszálak megsérülnek, és lebénulhat a páciens, de akár teljesen elzárhatja a gerincfolyadék áramlását, ami szintén végzetes lehet.

Ha tanácsolhatjuk ne bámuljátok egész nap a telefont, mer tényleg következményekkel járhat.

nyak

Forrás 




Megosztás

Top