in

Egy végzetes Facebook-poszt miatt veszítette el az anya a gyerekét. Megdöbbentő történet!

Ha életedben egy fontos és érdekes esemény történik, az, az első, hogy megosztod ezt a Facebookon? Légy óvatos, hiszen a világháló, amellett, hogy rengeteg lehetőséget tartogat, komoly veszélyeket is rejteget. A virtuális valóság korlátlansága annyira magával ragad, hogy már-már megfeledkezünk a biztonságunkról. Ne tárjuk fel életünk minden titkát az egész világ számára.

196

Az alábbi történetben egy látszólag ártatlan kattintás miatt egy anya elveszitette a gyerekét. A hihetetlen és megrázó eset az egész világot bejárta már, mintegy tanulságként, éppen ezért nagyon vigyázzunk, mit teszünk ki közszemlére.

Mind sokan mások, ez az anya is lelkes Facebook rajongó volt, ha valami új történt az életében, rögtön megosztotta azt barátaival. Egy szép őszi napon a lányával hazafele jöttek az iskolából, és alig várta, hogy feltegye az ott készült vidám képeket. Nagy esemény történt, hiszen a kislánynak ez volt az első iskolai napja.

“Első becsengetés az én kedves kislányomnak. Első iskolai nap” – ez volt a vidám, iskolai képeket tartalmazó album címe. Amint feltöltötte a képeket, rögtön árasztották is el a dicsérő kommentek. A virtuális barátok közül azonban egy ember soha nem kommentált, legalábbis nem itt… Akkor még nem sejtette senki, hogy ez a “barát” egy külön albumot hozott létre egy on-line katalógusban. “Friss hús, kedvező ára van” – állt a kislány képe alatt.

Eközben az iskolában zajlott az élet, izgalmasan telt egyik nap a másik után, a kislány számtalan új emlékkel gazdagodott. Délelőtt zajlott a tanítás, délben várta az édesanyja a suli előtt, és mindig vidám beszélgetéssel telt a hazavezető út. Azonban egy nap, amikor az anya a gyerek után ment, a kislány nem volt ott az iskolában. Elképzelni sem tudjuk, hogy mit érezhetett az anya abban a pillanatban, mi zajlott le a szívében. Egy kattintás miatt a boldogság egyik pillanatról a másikra szertefoszlott.

Szerencsére az Interpol azonnali közbelépésének a gyereket rövid időn belül megtalálták, és élve hazahozták. Ez a borzasztó esemény azonban egyikőjük emlékezetéből sem törlődik ki, valószínű soha.

Legyünk nagyon óvatosak! Vigyázzunk, hogy milyen képeket töltünk fel, milyen információkat adunk ki, és kit fogadunk el barátunknak.

Forrás

A srác meg akarta ütni a barátnőjét, de erre nem számított…

Balfékek, akinek a gyertyatartó szerepe jutott