in

Életét vesztette egy férfi az O.Z.O.R.A. fesztivál táncterén

Csütörtök délután tragédiába torkollott egy koncert az O.Z.O.R.A. Fesztiválon, ahol egy férfi életét vesztette, úgy tudjuk epilepsziás rohamot kapott. A Blikk értesülései szerint a 46 éves holland férfi a tánctéren lett rosszul, összeesett, az érkező mentősök pedig hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta. – Borzalmas volt, az emberek szinte nem is foglalkoztak azzal, hogy valaki összeesett körülöttük – mondta Sz. Zsolt, aki a helyszínen szemtanúja volt a történteknek.

ozora2Jo

– A mentősök egy ideig a tánctéren próbálták újraéleszteni, majd hoztak egy mentőágyat és betették a mentőautó. Nagyjából húsz perc után azonban, az mentőorvos kiszállt és azt mondta, sajnos meghalt a férfi. Láttam, hogy egy fiatal hölgy is vele van, őt azonnal betették a jármű első ülésére, gondolom nyugtatót adtak neki – fűzte hozzá Zsolt, aki szintén elárulta, hogy szerinte a fesztiválon borzasztó körülmények uralkodnak, ami főleg annak köszönhető, hogy hatalmas a hőség és kevés az ivóvíz. Azonban azt is hozzátette, hogy ez valószínűleg nem áll kapcsolatban a férfi halálával. A történteket a rendőrség szintén megerősítette – A Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit – erősítette meg az információkat Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

ozoraJo

ozora3

20 konyhai kütyü, mely mosolyt csal majd az arcodra

20 háziállat, akik igazán élvezik a bújócskát