in

Konzervben árulják a balatoni levegőt! Ráadásul nem is olcsó!

Különös ötlettel állt eló Katona Róbert, HVG.hu cikke szerint bedobozolta Budapest, majd a Balaton levegőjét.

A konzervbe foglalt levegőt a főváros 17 boltjában, valamint a reptéren is árulják, darabja 1500-2000 forint között mozog.

A mintegy másfél éve másodállásban levegődobozolónak állt vállalkozó elmondta: az ötlet a franciáktól jött, ahol még gyermekkorában látta, hogy a párizsi levegőt szardíniásdobozban árulták.

levegő

Katona Róbert lehetőség szerint minden számára kedves hazai vidék levegőjét konzervbe töltené és árulná, de a turisták miatt inkább csak az említett kettőt kezdte el értékesíteni.

A Balatoni Levegőnek egyébként van Facebook-oldala is, ha érdekel, itt további részleteket találsz róla.

Forrás

Szakemberek, akiket te sem alkalmaznál!

10 mondat, amit a nagy testvérek ismerni fognak