in

Sírva fakadt a zsűri egyik tagja a tini lány énekétől

Egy világ imádta és könnyezte meg a 16 éves lány produkcióját. Csodálatos és megható videó következik.

cikk2015-06-25

Ella Henderson még csak 16 éves volt amikor jelentkezett a tehetségkutatóba, de úgy énekelt, akár egy minden este nagyközönség előtt fellépő díva. A zsűri könnyes szemmel hallgatta, alig akarták elhinni, hogy egy ilyen fiatal lány ennyire tehetséges.

Ella a brit tehetségkutató kilencedik szériájában már az első fellépésével lenyűgözte a zsűrit, így négy igennel, és a közönség lelkes rajongásával egyöntetűen továbbjutott. Azonban a hetedig szériában kiesett. Azóta, a most 19 éves énekesnő megvalósította álmát, híres lett, van egy platina albuma és három világslágere.

Az alábbi felvételen még kezdeti szárnypróbálgatásait láthatjuk, a tehetségkutató színpadán, amint Cher 1998-as Believe című számát énekli.

Nézd meg a videót és ha tetszett jutalmazd egy lájkkal, vagy oszd meg barátaiddal.

17 gyerekszínész, akiknek igen jót tett a serdülőkor

Átlagos kerti udvarnak tűnik, de amikor elkezd süllyedni, bámulatos dolog történik.