in

CryCry OMGOMG

18 hátborzongató tény, amit valószínűleg Te sem tudtál a csernobili atomkatasztrófáról

A napokban volt a csernobili atomkatasztrófa évfordulója, mely annak ellenére, hogy idestova 31 évvel ezelőtt történt, mind a mai napig emberi fejjel szinte felfoghatatlan következményeket okozott. Az alábbi listán 18 olyan érdekes, de egyúttal hátborzongató tényt gyűjtöttünk össze a balesettel kapcsolatban, melyekkel mindenképpen érdemes tisztában lenni. ☢

1. A csernobili atomkatasztrófa a mai napig minden idők egyik legnagyobb ember okozta katasztrófája, mely az INES (International Nuclear Event Scale) skáláján (a Fukusimai atomerőmű-balesettel együtt) 7-es fokozatú balesetnek minősül.

2. A katasztrófa következtében felszabadult sugárzás legalább 100-szor nagyobb volt, mint a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák esetében.

3. A katasztrófa nyomán keletkezett nukleáris csapadékból még Írországba is jutott.

4. A baleset több száz milliárd dollárjába került a Szovjetuniónak.

5. A katasztrófa terjedésének megakadályozásában és a vasbeton szarkofág építésében körülbelül 800.000 ember segédkezett, közülük 25 ezren életüket vesztették, 70 ezren pedig súlyos egészségkárosodást szenvedtek.

6. A halálesetek 20%-a öngyilkosság volt, ami főként a sugárzás okozta mérhetetlen fájdalmak miatt történt.

7. A Greenpeace adatai szerint körülbelül 93 ezer ember haláláért tehető felelősé a csernobili atomkatasztrófa, illetve az azt követő nukleáris eső.

A térképen a nukleáris esővel leginkább szennyezett európai területek láthatók.

8. A mai napig több, mint 5 millió ember él olyan területen, ahol szennyezett levegő, növényzet, vagy különféle tárgyak találhatók.

  

9. Az atomkatasztrófa a világ egyik legimpozánsabb vadvilágos területén történt, ahol hatalmas populációban éltek szarvasok, hódok, farkasok, sasok, és más egyéb állatok.

10. A radioaktív sugárzás következtében a környező erdő gyömbérszínű lett, így azt a helyiek ma már csak ,,vörös erdő” néven emlegetik.

11. Számos kelet-európai és szovjet orvos tanácsolta azt a terhes nőknek a katasztrófa utáni években, hogy menjenek el abortuszra, ha meg akarják előzni a születési rendellenességgel világra jött gyermekek születését.

Mindez azért volt, mert amíg az anyukák szervezetében komolyabb következmények nélkül is lappanghatott bizonyos mennyiségű sugárzás, addig az embrió fejlődésére már a legkisebb mennyiség is komoly befolyással lehet.

Ukrajnában a spontán abortuszok száma 1993-ra 38 ezrelékre nőtt, és száz élve született gyermekre 3-4 mentálisan erősen retardált gyermek jutott egyes járásokban. 1992-ben 2 millió volt a művi abortuszok száma.

12. Meglepő módon a rákos betegségek és egyéb, az atomkatasztrófa következtében történt halálesetek száma alacsonyabb lett végül, mint várták.

13. A csernobili atomkatasztrófa következtében felszabadult szennyezés közel 70%-át egyedül Fehéroroszország kapta.

14. Az amerikai NRC (U.S. Nuclear Regulatory Comission) vizsgálatai alapján, az atomkatasztrófa idején helyszínen tartózkodó, de azt túlélő munkások közül 28-an hunytak el a baleset utáni 4 hónapban.

15. A Greenpeace szerint akár 60 ezer pajzsmirigyrákos megbetegedésért is felelős lehet a baleset.

16. A nagy pusztítás ellenére a radioaktív anyagok körülbelül 97%-a el sem hagyta az összeomlott reaktort.

17. 200 tonna radioaktív anyag még mind a mai napig a szarkofágnak nevezett védőobjektum alatt található.

18. A csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé emelt új, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt harmincezer tonnás (250 méter hosszú, 110 méter magas) acélszarkofág “élettartamát” körülbelül 100 évre becsülik.

forrás

15 tény a Titanic című film forgatásáról, amit valószínűleg még a legnagyobb rajongók sem tudtak

Így változtak a ‘Miss World’ szépségverseny királynői, az elmúlt bő 60 évben