in , ,

Évek múltán ez az elefánt újra maga mellett tudhatja kicsinyét, igazán megható

Mikor Mebai, az ázsiai elefánt el lett szakítva édesanyjától, még csak pár éves volt. Köszönhetően Mae Boonsri-nak – egy másik elefánt, akit egyébként borzasztó körülmények között dolgoztattak – a kis elefánt azonban nem maradt magára, mivel Mae sajátjaként szerette és nevelte. Az állatok évekig az ignoráns turizmus önző igényeinek voltak kiszolgáltatva, miután Melbai végre visszavonulhatott az „Elephant Nature Park” szentélyébe, hátra hagyva nevelőanyját.


Évekkel később Mae Boonsri hátán egy tályog keletkezett és egészségügyi állapota miatt gazdája nem tudta többé profitszerzésre használni az állatot. Ez volt az a pont, mikor az állatmentők rávették a tulajt, hogy adja oda nekik az elefántot. Amikor Mae Boonsri végre elért a menhelyre, Merbai már nagyon várta – a biológiai anyjával egyetemben, akit ekkora szintén sikerült áthelyezni a parkba.

Habár ezek a csodálatos állatok már sosem lesznek képesek újraírni szörnyű múltjukat, azonban Mebai már most elkezdett egy boldogabb jövőt kovácsolni magának, két fantasztikus anyai mentorának segítségével.

20 háziállat, akik igazán élvezik a bújócskát

Ez a kutyus úgy eszi a joghurtot, mint egy kisbaba