in , ,

OMGOMG AngryAngry WTFWTF LOLLOL LoveLove

Érdekes felvetés : Ez a film már 2009-ben megjósolta a mai járványhelyzetet?!

Egy új teória jelent meg külföldi fórumokon miszerint akad egy több mint 10 éves, 2009-ben kiadott film aminek a történései kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi állapotokra. Ez pedig nem más mint a Víruscsapda. Sokan azon a véleményen vannak, hogy ez a film a mai helyzetet jósolta meg előre és ez még csak a kezdet.

Ismerjük meg miről is szól maga a film :

Ahhoz képest, hogy m magyarok mennyire szeretünk előrukkolni az unalmas, angol nevek helyett valami egészen sziporkázóval, a Carriers (Hordozók) helyett a Víruscsapda sokkal inkább emlékezetet valami informatikai káoszra, semmint a tényleges problémára, ami a filmben feltűnik. Lehet, hogy ez a hasonlítás már a modern kor velejárója, de ennek ellenére ez a 2009-es darab koránt sem érdemli meg azt, hogy a por belepje.
Nem tudni, mikor jött létre az különös vírus, ami roppant virulens és rövid időn belül megtizedelte az emberiség nagyrészét. De a megszokott horror témákkal ellentétben, itt nem lesznek belőlük zombik vagy mutánsok, sőt még csak őrültek sem – egyszerűen csak megbetegszenek és meghalnak. A négy főhős Brian (Chris Pine), az ő öccse Danny (Lou Taylor Pucci), valamint Kate (Emily VanCamp) és Bobby (Piper Perabo) egyszerű szabályok szerint szeli át az országot menedék reményében: mindent fertőtleníteni kell, a fertőzötteket kerülni, ha az leszel – akkor nincs visszaút. Bár a csapat vezére szigorúan veszi a szabályokat, egy apán, Franken (Christopher Meloni) és a fertőzött kislányán megesika szívük (vagy inkább csak kifogy a benzinjük), és úgy döntenek egy közeli evakuációs helyig együtt mennek – ami persze nem fog jól elsülni hőseinkre nézve.

kritika forrása

Természetesen a filmbeli állapotok korántsem tükrözik a valóságot. Ha nagyon szeretnénk az tény, hogy tudunk 1-2 párhuzamot vonni a történtek és a filmben szerepet játszó események között.

Azonban valószínűtlennek tartjuk, hogy bármi köze lenne a kettőnek egymáshoz és, hogy David Pastor-ék 2009-ben már 2020 eseményeit akarták volna megjövendölni.

Aki viszont szereti a konteókat és kíváncsi milyen hasonlóságokra utaltunk vagy csak egyszerűen megjött a kedve a filmhez az a következő linken megtudja ezt tekinteni :

Víruscsapda ( 2009 ) – Teljes film megtekintése online, magyarul

EZ A FIATAL LÁNY, TÖBB MINT 13 MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT TETOVÁLÁSOKRA

1 PERCE JÖTT! BOMBARIADÓ egy budapesti plázában – fegyveresek lepték el az épületet