in

OMGOMG

ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT! REJTÉLYES BETEGSÉGBEN SZENVED CSONKA ANDRÁS!

Csonka András szerencsére már kigyógyult a koronavírusból, de van egy másik betegsége is, ami évek óta nem múlik el. Egyelőre az orvosok sem tudják megmondani, hogy mire utalhat ez a szokatlan tünet.

„Két éve, decemberben elkezdtem egy édeskés illatot érezni az orromban, ami azóta sem múlt el. Nem parfümé, nem öblítőé vagy illatosítóé, semmi ilyenre nem kell gondolni, egyszerűen csak egy meghatározhatatlan illat, amit éjt nappallá téve érzek. Bárhol, bármikor” – magyarázta Csonka a Bors-nak.

Eleinte arra gyanakodott, hogy agydaganata lehet, ugyanis annál a betegségnél jellemző tünet a fantomillatok érzése. Két koponya CT után szerencsére kiderült, hogy tévedett, semmi ilyenről nincsen szó.

„Szaglásterápiára is elmentem, valamint több orvost is felkerestem, ám egyik sem tudott a betegségemre épkézláb magyarázatot adni. Az egyik gégész barátom szerint valamilyen baktérium állhat a háttérben, amit gyógyszeres kezeléssel lehetne kordában tartani. De úgy vagyok vele, hogy még mindig jobb édeskés illatot érezni, mint büdöset…” – tette hozzá poénosan.

forrás

20 izgalmas tény, amit nem tudtunk az emberi vérről

Ezek az emberek a világ legrosszabb szállásait foglalták – néhány kép szinte már csodálatos