in

Gáspár Győző és felesége már fél Gáspár Zsolttól

Győzike és felesége is megszólalt miután , Gáspár Zsolti maga is elismerte , hogy ő a felelős a szomszédjukban történt gyújtogatásért.

Zsolti elimerte , hogy ő gyújtotta fel a nádast testvére háza mellett. Tettét azzal indokolta , hogy az ott található növényektől akart megszabadulni , amelyek allergiát okoztak gyerekeinek.

Győzőék a házuk mögött felcsapó közel 3 méteres lángokra lettek figyelmesek. A tűzoltók kiértesítése után házuk kamerájának segítségéven kívántak leleplezni a gyújtogató kilétét. A felvételek megtekintése után kiderült a tettes Gáspár Zsolti , aki ezután elismerte tettét.

“Ez biztonságos volt, nem gyújtom magamra a lakást. Igen, én vagyok újságpapírral a kezemben a kamerán, miért tagadnám le? Az ikergyerekeim nagyon köhögnek a nádtól, és felénk fújja a szél. Tisztasági gyújtást csináltam, erre már ők mindjárt mentek kamerával” – nyilatkozta a Bors magazinnak.

Bea asszony úgy nyilatkozott , hogy már kifejezetten fél sógorától.

“Hát milyen gazda az olyan, aki előadja magát a televízióban, aztán kasza helyett gyufával megy kiirtani a nádast? Teszem hozzá, nem arra a területre ment, ami az ő telkéhez van közelebb, hanem a mienkhez, ezzel veszélyeztetve az otthonunkat, de az övét is, mert ha a miénk lángra kap, akkor Zsolti háza is leég… Egyszerűen már félünk tőle itthon… Nála bárki jobb szomszéd lenne! Állítja, hogy köztünk jó a viszony, de kérdem én, ha ilyen a jó kapcsolat, akkor milyen a rossz? Arra gondolni sem merek” – nyilatkozta az asszony.

” Egyszerűen sajnálom őt, bolond ember, az agyára ment a siker. Arról nem is beszélve, hogy elvileg koronavírusos, mégis maszk nélkül mászkált az utcán” – tette hozzá Győzike a Blikknek.

Gáspár Zsolti azonban másként vélekedik a történtekről.

” Nem vagyok én bűnöző, hogy szólnom kellene mindenkinek. A saját tulajdonunk az a nádas.”

” Beának semmi baja nem lett, csak körbehaknizik most mindent. Vittem magammal egy kis újságot, hogy tudjam szórakoztatni magam. Olvasgattam közben. Fiúk, a bolhából csináltak elefántot” – fűzte hozzá.

Hozzátette az akciója sikeres volt , a gyerekeit már nem zavarja a pollen és ki tudja őket engedni az udvara.

A vitás helyzet ellenére , Gáspár Győző és felesége nem tettek feljelentést, és mivel nem találtak bűncselekményre utaló jeleket a tűzoltóság és a rendőrség sem kezdeményezett vizsgálatot.

forrás

25+ nagy igazság, amivel teljesen véletlenül szembesültek az internetezők

Így néz ki 20 hétköznapi tárgy, ha félbevágjuk őket