in

Tiger Woods autóbalesetet szenvedett – lábai súlyosan megsérültek

Nincs olyan ember, aki ne ismerné Tiger Woods nevét, mindegy, hogy jártas a golf világában vagy sem. A 45 éves profi golfozó még 2008-ban vonult vissza a nyilvánosság és ezzel a golftól is ám magánéleti problémák miatt úgy döntött, hogy 2019-ben ismét visszatér.

A világ egyik legjobb golfosaként nyilvántartott sportoló a tegnapi nap folyamán autóbalesetet szenvedett, és lábai súlyosan megsérültek. A roncsok közül csak a tűzoltók segítségével tudott kimászni. Értesülések szerint ki kellett vágni belőle, hogy be tudják vinni a kórházba.

A Los Angelesi központi kórházban sikerült stabilizálni állapotát, de egyből a műtőbe kellett vinniük ugyanis jobb lábán több nyílt seb is éktelenkedett. Több helyen is csavarokkal kellett rögzíteni a csontokat, hogy később megfelelően forrjanak össze.

A tűzoltók úgy nyilatkoztak az ügyben, hogy a világklasszis golfozó egyedül utazott a kocsiban, és kiérkezésükkor még eszméleténél volt.

A rendőrség természetesen megkezdte a szükséges nyomozást az ügyben, ám még nincs bizonyíték arra, hogy a golfozó bármilyen szeszesital vagy szer hatása alatt állt volna.

Mivel korábban már volt ebből problémája így egyből ezen a nyomvonalon kezdtek el haladni.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk a sportolónak!

forrás

Így nézne ki 20 filmbéli álompár közös gyermeke

Íme a világ legelső ikerpárja, akik nemváltoztató műtéten estek át