in

10 Disney és Pixar rajzfilm, ami bizonyos országokban módosított formában került a képernyőre

Amikor a világ legnagyobb stúdiói, mint például a Disney vagy a Pixar egy olyan animációs filmet tervez, amiről köztudott, hogy az egész világon bemutatásra kerül majd, a szakemberek gondosan ügyelnek a részletekre. Minden lehetséges módon igyekeznek megszerettetni a különböző országok lakóival a meséket, ehhez pedig olykor még a jeleneteket vagy a karaktereket is megváltoztatják.

A Liked.hu-nál most 10 ilyen Disney és Pixar mesét gyűjtöttünk össze, melyek apró, de észrevehető változásokkal kerültek képernyőre a különböző országokban.

Az egyik jelenetben Mr. Anderson, a főszereplő édesapjának fejében járunk, és megtudjuk, hogy mindig is a labdarúgásról álmodott. Ez azonban csak az európai és dél-amerikai változatban van így, az amerikai, orosz és kanadai változatban ugyanis jégkorongról álmodott.

A Toy Story folytatásában a főszereplők Woody keresésére indulnak, Buzz Lightyear vezetésével. Az egyik jelenetben Buzz beszédet mond, miközben mögötte az amerikai zászló látható, és az amerikai himnusz zenéje indul el. Az Egyesült Államokon kívül azonban az amerikai zászlót egy földgömb, a himnuszt pedig egy sima, ünnepélyes zene váltotta fel.

10. Agymanók (2015) – jégkorongmérkőzés

Az egyik jelenetben Mr. Anderson, a főszereplő édesapjának fejében járunk, és megtudjuk, hogy mindig is a labdarúgásról álmodott. Ez azonban csak az európai és dél-amerikai változatban van így, az amerikai, orosz és kanadai változatban ugyanis jégkorongról álmodott.

9. Toy Story 2 (1999) – amerikai zászló

A Toy Story folytatásában a főszereplők Woody keresésére indulnak, Buzz Lightyear vezetésével. Az egyik jelenetben Buzz beszédet mond, miközben mögötte az amerikai zászló látható, és az amerikai himnusz zenéje indul el. Az Egyesült Államokon kívül azonban az amerikai zászlót egy földgömb, a himnuszt pedig egy sima, ünnepélyes zene váltotta fel.

8. Zootropolis (2016) – híradós

A fő híradós minden változatban egy hópárduc, a mellette ülő segéd azonban országoktól függően rendkívül eltérő. Az USA-ban, Kanadában és Franciaországban például egy jávorszarvas ül a hópárduc mellett, Japánban mosómedve, Ausztráliában és Új-Zélandon egy koala, Kínában pedig egy panda. Minden más (nem felsorolt) országban jávorszarvas maradt a hírolvasó segéd.

7. Agymanók (2015) – brokkoli

A rajzfilm egyik jelenetében Riley nem hajlandó brokkolit enni, ami a legtöbb gyerek számára teljesen normális. Japánban azonban nem. Ezért a japán változatban a gyűlölt zöldséget zöldpaprikára cserélték, mivel a brokkoli ott csemege, amit a japán kisgyerekek biztosan nem utasítanának el.

6. Szörny Egyetem (2013) – sütemények

Az egyik jelenetben Randall egy tálcát tart a kezében, rajta 7 süteménnyel, melyek tetején a “légy a barátom” felirat látható. Kicsit később véletlenül fellökik őt, és négy sütemény az arcán landol, ezzel “béna” szót formázva. Ez azonban egy olyan poén, ami a legtöbb ország gyermekei számára nem lenne egyértelmű, ezért az angol nyelvterületeken kívül a betűket hangulatjelekre cserélték.

5. Repcsik (2013) – Rochelle

A rajzfilmben van egy Rochelle nevű karakter, aki eredetileg kanadai, de attól függően, hogy mely országokra tervezett változatot nézzük, ez olykor eltérő. Ausztráliában ugyan Rochelle maradt a neve, de a színezése megváltozott, és egy kenguru sziluett jelent meg rajta. Oroszországban Tanya lett a neve, és orosz színekbe bújt, a német változatban pedig Heidinek hívják.

4. Fel! (2009) – malacpersely

A Fel! című rajzfilmben az angolul beszélő országokban a “Paradise Falls” felirat olvasható a malacperselyként használt üveg oldalán, de hogy azok a nézők is megértsék, mire gyűjtenek pontosan, akik nem beszélnek angolul, ezért a többi változatban inkább a vízesésről készült rajzra cserélték a feliratot.

3. Moana (2016) – cím

A Moana című mesefilm nevét több országban is megváltoztatták, ám Olaszországban egy nagyon különleges indok miatt. Olaszországban ugyanis a Moana nevet mindenki egy régi felnőttfilmes színésznőhöz, Moana Pozzi-hoz társítja, ami nagyon kellemetlen lett volna egy gyermekfilm esetében.

Annak érdekében, hogy ez ne okozzon problémát, és például a Google kereséseknél a gyerekek ne kapjanak furcsa találatokat, a legtöbb európai országban a mesefilm nevét megváltoztatták – Olaszországban Oceania lett a neve, Magyarországon pedig Vaiana.

2. Szörny Egyetem (2013) – ijesztő játékok

Akárcsak a süteményes jelenet esetében, az angol felirat itt sem lett volna teljesen egyértelmű az angoltól eltérő nyelven beszélő országokban, ezért a falon látható “Ijesztő játékok” feliratot a Szörny Egyetem címerére cserélték.

1. Rontó Ralph (2012) – Minty Zaki

A Rontó Ralph című rajzfilmben található egy nem túl észrevehető karakter, Minty Zaki – a kislány, akit a híres animációs rendezőről, Mijazaki Hajao-ról neveztek el. Japánban azonban, Mijazaki szülőföldjén Minty Zaki-t átnevezték Minchi Sakura-ra, és a külsejét is eléggé megváltoztatták. Igazság szerint nem teljesen világos, hogy miért, de valószínűleg az állhat a háttérben, hogy Japánban az ilyen gesztusok és utalások elfogadhatatlanok.

forrás

192 alkalommal bukott meg a vizsgán – Nem adja fel, míg meg nem szerzi vezetői engedélyét

16 alkalom, amikor a teljesen átlagos tárgyak majdnem tüzet okoztak