Emlékszel, amikor gyerekkorunkban arról álmodoztunk, hogy ha felnövünk, akkor majd minden fizetésünket édességekre és játékokra költjük? Be kell látnunk, hogy ez a költségvetési terv nem megvalósítható, sőt mi több: manapság már a számlák fizetése, az élelmiszervásárlás vagy épp az utazási költségek rendezése is komoly problémát tud olykor okozni.
Nem szabad azonban kétségbeesnünk, a pénzügyi szakértők folyamatosan új módszereket dolgoznak ki, melyek segíthetnek nekünk a spórolásban. Cikkünkben most 10 ilyen furcsa, de kétségkívül hatékony módszert gyűjtöttünk össze.
Számos felmérés kimutatta, hogy az emberek hétvégente szó szerint szórják a pénz. Különösen a férfiak és a 18 év alatti gyermek(ek)kel rendelkező családok, akik sokkal többet költenek, mint a lakosság más szegmensei.
Az internetezők ezért egy „költségmentes hétvége” mozgalmat indítottak, ami segít megóvni a pénzügyeinket. Próbáljunk meg egy hétvégét felesleges költekezés nélkül tölteni: mellőzzük a nézelődős nagy bevásárlásokat, kerüljük az éttermeket és a kirándulásokat. Ehelyett inkább piknikezzünk a családunkkal, sportoljunk a friss levegőt vagy csak főzzünk valami finomat otthon a családunkkal – ezzel ugyanis sok pénzt takaríthatunk meg.
10. Töltsünk el egy hétvégét kiadások nélkül.
Számos felmérés kimutatta, hogy az emberek hétvégente szó szerint szórják a pénz. Különösen a férfiak és a 18 év alatti gyermek(ek)kel rendelkező családok, akik sokkal többet költenek, mint a lakosság más szegmensei.
Az internetezők ezért egy „költségmentes hétvége” mozgalmat indítottak, ami segít megóvni a pénzügyeinket. Próbáljunk meg egy hétvégét felesleges költekezés nélkül tölteni: mellőzzük a nézelődős nagy bevásárlásokat, kerüljük az éttermeket és a kirándulásokat. Ehelyett inkább piknikezzünk a családunkkal, sportoljunk a friss levegőt vagy csak főzzünk valami finomat otthon a családunkkal – ezzel ugyanis sok pénzt takaríthatunk meg.
9. Zárjuk ki az üdítőket az életünkből és igyunk inkább csapvizet.
A nagyvárosok lakosai évente őrült pénzeket költenek üdítőitalokra. Összehasonlításképpen: a magyarok átlagosan ugyanannyi pénzt költenek italféleségekre (ásványvízre, üdítőkre, alkoholos italokra, kávéra), mint amennyit például elektromos cikkek vásárlására.
A palackozott- és/vagy csapvízzel sokat spórolhatunk, egyúttal pedig az egészségünket is megőrizhetjük. A gyümölcslevek, alkohol és más káros mellékhatással járó italok mellőzése jövedelmezőbb, mint egy átlagos bankbetét.
8. Rejtsük el a bankkártyáinkat.
A fejlett országokban az emberek 70%-a ma már rendszerint a bankkártyás vásárlást választja a pénztáraknál, ennek azonban csak a gyártók és az eladók tudnak örülni igazából: a készpénz nélküli fizetéseknél ugyanis nagyságrendekkel többet költünk.
Történik mindez azon egyszerű oknál fogva, hogy a bankkártyás fizetés semmilyen hatással sincs az emberi pszichológiára – majdnem olyan érzés, mintha ingyen jutnánk hozzá az adott árucikkekhez. A készpénzes vásárlás ezzel szemben valódi kínzás: ilyenkor sokkal jobban érezzük, hogy a kemény munkával megkeresett pénzünket adjuk oda az árukért cserébe, ezért sokkal inkább visszafogjuk a felesleges termékek vásárlását.
A kis bevásárlásokhoz tehát használjunk inkább készpénzt, és lehetőleg kerüljük a webáruházakat – ezekben ugyanis még jobban szórjuk a pénzt, mint a személyes vásárlások esetén.
7. Alkalmazzuk a „halasztott vásárlás” módszerét.
A marketing-szakemberek folyamatosan próbálnak felesleges vásárlásra ösztönözni minket a különféle trükkök segítségével: az online vásárlók 80%-a például ún. impulzusvásárlást hajt végre. A személyes vásárlás esetén ez az arány jóval kevesebb, de a vásárlók egyharmada személyesen sem tud ellenállni a nem tervezett kiadásoknak.
Annak érdekében, hogy visszaszorítsuk ezt a felesleges pénzszórást, tartsunk 48 órás szünetet, mielőtt megvennénk a hirtelen fellángolással kiszemelt terméket. Néhány nap elteltével a vásárlási vágy lankad, és sokkal józanabb döntést tudunk hozni azzal kapcsolatban, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre vagy sem.
6. Spóroljunk szokatlan módszerekkel.
A spórolás pszichológiai szempontból is nagy kihívás tud lenni: egyesek például azért költenek ma, mivel úgy gondolják, hogy ha nem most, akkor majd holnap úgyis elköltik valami másra. Számtalan apró trükk létezik azonban, hogy visszaszorítsuk a felesleges költekezést, az egyik ilyenre pedig például a különféle statisztikák mutattak rá.
Kimutatták ugyanis, hogy az esős-hideg napokon sokkal kevesebb pénzt költünk, mint a napsütéses-kellemes napokon. A borongós napok az életkedvünkre is nagy hatást gyakorolnak, ezért sokkal kisebb eséllyel kezdünk felesleges vásárlásra a boltokban – ilyenkor inkább szeretnénk mihamarabb letudni a létfontosságú vásárlást, és menni a dolgunkra. Ha tehát szeretnénk további pénzt megtakarítani, lehetőleg a hét legcudarabb napján induljunk nagy bevásárlásra.
5. Kezdjük el gyűjteni az aprópénzt.
Ahogy a mondás is tartja: sok kicsi sokra megy – ezt azonban az emberek többsége nem mindig veszi figyelembe. Kétféle módszer létezik rá, hogy az aprópénzből nagy tökére tehessünk szert:
- A különböző fémpénzeket kezdjük el más-más üvegekben gyűjteni (családon belül) és versenyezzünk, hogy melyik telik meg leghamarabb. Ez a módszer segít, hogy a vásárlás után maradt aprópénzt biztosan ne szórjuk el hülyeségre, hiszen a játékos versengés miatt alig várjuk, hogy hazavigyük és tovább gyarapíthassuk a rögtönzött perselyek tartalmát.
- A második módszer csak a kisebb címletű érmékkel működik és a számtani progresszió elvén alapul: első nap például tegyünk 5 forintot a perselybe, második nap 10-et, harmadik nap 20-at és így folytassuk amíg tudjuk, majd kezdjük elölről a folyamatot.
4. Mellőzzük a márkás termékeket.
Sokan elfelejtik, hogy a márkás termékeken sokszor nem a minőséget, hanem a márkanevet kell megfizetnünk – vagyis a beleölt promóciót, dizájn, marketinget és ezernyi apró összetevőt. Ha márkás terméket vásárolunk, azzal nem magunknak, hanem kizárólag kizárólag az annak hirdetéséért felelős embereknek teszünk jót.
A spórolás érdekében egy ideig (vagy örökre) mellőzzük az ismert márkák termékeit. A „noname” termékek minősége legtöbbször semmiben sem különbözik a márkás termékek minőségétől, pusztán annak az érzése marad majd el, hogy a márkás termékek vásárlásától tudat alatt többnek érezzük magunkat.
3. Spóroljunk a telefonunk akkumulátorával és töltsük fel a malacperselyünk.
Manapság az emberek átlagosan 3 órát töltenek az okostelefonok képernyőjét bámulva, és 58 alkalommal veszik ki a zsebükből 24 óra leforgása alatt. A következő módszer segítségével két legyet üthetünk egy csapásra: spórolhatunk és kiküszöbölhetjük a telefonfüggőségünk.
A nap végén mindig ellenőrizzük a telefonunk akkumulátorának töltöttségi szintjét. Ha például 18:00-kor a telefonunk 35%-on van, az azt jelenti, hogy 65%-ot „költöttünk” aznap. Törekedjünk arra, hogy a nap végén lévő akkumulátor töltöttség minél magasabb legyen – a telefon bámulása helyett pedig töltsük hasznosan az időt: foglalkozzunk a családtagjainkkal, dolgozzunk hatékonyabban, vagy csak egyszerűen töltődjünk fel a szabad levegőn.
2. Mellőzzük bizonyos típusú bankjegyek használatát.
Ez a módszer elsőre furcsán hangzik, de egy híres pénzügyi blogger szerint remek spórolási taktika.
Lényege, hogy időről-időre mellőzzük bizonyos bankjegyek használatát. Például egy hétig hanyagoljuk a 10 és 20 ezer forintos bankjegyek használatát – ez idő alatt pedig törekedjünk arra, hogy minden vásárlásunk 10 ezer forint alatt maradjon, vagyis még ki tudjuk fizetni ezeknek a bankjegyeknek a használata nélkül. A váratlan és nélkülözhetetlen kiadásokra persze nem vonatkozik ez a taktika.
1. Éljünk úgy, mint Elon Musk fiatalkorában.
Elon Musk 17 éves korában nagyon jól tudta, hogy milliárdos szeretne lenni, és mindent meg is tett ennek érdekében. Ekkoriban az általa kitervelt egy dolláros szabály szerint élt – vagyis minden nap maximum egy dollárt költött. Nemrégiben egy amerikai újságíró megismételte Musk módszerét, ám egy dollár helyett kettővel – így vitték ezt véghez:
- 1990-ben Musk kizárólag hotdogot, narancsot és tésztát evett.
- 2015-ben az újságíró csak mogyoróvajat, tésztát, lisztből készült termékeket és banánt evett. Ha egyik nap kevesebbet költött, akkor másnap vagy harmad nap annyival többet, de mindig ügyelt rá, hogy sose lépje túl az átlag 2 dolláros napi limitet. A kísérletet végzett újságíró hölgynek még arra is maradt pénze, hogy olykor gyorsétteremben egyen és szórakozzon a barátaival.
Bónusz: hógolyó módszer, a hitel-törlesztőrészletek terhének enyhítése végett.
Ez a módszer azoknak szól, akik kénytelen voltak egy vagy több kölcsönt felvenni, és most a fizetésük jelentős részét a tartozások egyenlítésére költik.
- Minden hónapban spóroljuk össze a hitelfizetéshez szükséges minimális összeget. Ha hó végén megtakarításunk keletkezik, akkor azt tegyük bele többletként a legmagasabb kamattal rendelkező hitel törlesztésébe – így a legdrágább kölcsönt fogjuk lezárni először.
- Ha idő előtt visszafizetjük a legdrágább kölcsönt, azzal jelentős összegeket spórolhatunk. Továbbra se költsük egy felelőtlenül a megtakarításunkat – használjuk fel a második legnagyobb kamatú hitelünk törlesztésére.
- Addig ismételjük ezt a módszert, amíg végül az összes tartozásunkat vissza nem fizetjük. Ezen a linken egy online „hógolyó-számológépet” is találtok, amely segít gyorsan megszabadulni az adósságoktól.
Azért nevezik egyébként ezt a módszert „hógolyó módszernek”, mivel ahelyett, hogy eldobálnánk a megspórolt pénzünket, tudatosan a hiteleink törlesztésére költjük, melynek eredményeképpen a korai hitelvisszafizetés miatt végül sokkal több pénzt spórolunk, mint amennyit hónapról-hónapra többletként beleöltünk a hitelek törlesztésébe.