in

CuteCute OMGOMG WTFWTF LOLLOL CryCry

13 szokás, ami sokkal többet mond rólunk, mint gondolnánk

Tanulmányok szerint a napi tevékenységeink 40%-át nem tudatos, hanem megszokásból hozott döntések alkotják. Ebből adódóan nem csoda, hogy a mindennapi szokások – különösen a viselkedést befolyásolók – rendkívül sokat mondhatnak egy ember jelleméről és természetéről.

Mélyére ástunk az internetnek, hogy összegyűjtsünk néhány olyan szokást, melyek szavak nélkül is komplett történeteket mesélnek az emberekről.

  • Azok az emberek, akiket nem bosszantanak fel mások hibái és elírásai, többnyire extrovertáltak. A beszédben történő nyelvtani hibák korrigálása szintén inkább az introvertált emberekre jellemző, ezért velük a kommunikáció is sokkal körülményesebb, kevésbé kellemes.
  • Az ember intuitív módon képes meghatározni mások személyiségét és képességeit pusztán a járásmódjának megfigyelésével. Tanulmányok kimutatták, hogy bűnözők (pl. zsebtolvajok) sokszor ez alapján választják ki a potenciális áldozatukat. A gyors lépések és az előre döntött testtömeg például a jó termelékenység és a magas stressztűrőképességre utal. A visszahúzott testtömeg, az egyenes vállak és a felemelt fej pedig a karizmatikus, vidám, és társasági ember ismérve.
  • Valószínűleg kevesek számára lesz újdonság, hogy a cipő is rendkívül sokat mesél az emberről. Például: egy tökéletesen tiszta és ápolt cipő sokszor a tulajdonosának riasztó jellemére utalhat, míg egy kényelmes, kissé megviselt cipő arra enged következtetni, hogy a tulajdonosa nyugodt, társaságkedvelő személyiség, aki nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az apróságokra, például a cipő kinézetére.

  • A kézírás szintén meglehetősen sokatmondó az emberek karakterét illetően. A nagy, határozott betűk nyitottságra és jó társasági életre utalnak, míg az apró betűk épp ellenkezőleg. A jobbra dőlt betűk barátságosságot sugallnak, míg a balra dőltek inkább az elszigetelt, pragmatikus emberekre jellemzők.
  • Az ízlelőképesség ugyancsak árulkodó. Az édesszájú emberek jobbak a kommunikációban és barátságosabbak, míg a keserű ízek rajongói inkább nárcizmusra hajlamosak. A fűszeres ételek szerelmesei általában kíváncsi, vágyakozó és érzelmes emberek, akik szeretnek kockáztatni.
  • Napjainkban már a közösségi oldalak világa is rendkívül árulkodó. Például, ha valaki mindent megoszt a közösségi oldalon az ebédjétől a mozijegyén át egészen az új samponjáig, stb., akkor az arra utal, hogy az illető valószínűleg komoly érzelmi sérülést szenvedett a múltban, de az is lehet, hogy rendkívül magányos. Az a személy, aki folyamatosan ellenőrzi a bejegyzésére kapott kedveléseket és megjegyzéseket, vélhetően mások véleményétől függve él, vágyik az elismerésre és problémái lehetnek az önértékeléssel.
  • A testen látható tetoválások a nyitottság és az újdonságok iránti vágy jelképei. Érdekesebb a helyzet a nők esetében: tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy azok a nők, akiknek legalább 4 tetoválásuk van, magasabb önértékelési szintet mutatnak, mint azok, akiknek kevesebb van, vagy pedig egyáltalán nincs tetoválása.

  • A filmek választását vagy a tévécsatorna kiválasztását is a természetünk, karakterünk határozza meg. A nyílt gondolkodású emberek inkább a komédiákat részesítik előnyben, míg a lelkiismeretes és felelősségteljes emberek inkább a híreket követik.
  • Ha valaki szeret forró vízben fürödni vagy túl forró vízzel zuhanyozni, akkor sok esetben csak az érzelmi intimitás hiányát igyekszik ezzel pótolni.
  • A vezetési stílusunk szintén sokat árulkodik a személyiségünkről. Az a személy, aki folyamatosan megsérti a szabályokat és káromkodik vezetés közben, hajlamos lehet a nárcizmusra, illetve jól leplezett önértékelési problémái is lehetnek.
  • A lelkiismeretes és felelősségteljes emberek szintén gyakran szegik meg a közlekedési szabályokat. Ennek oka, hogy másoknál nagyobb valószínűséggel válaszolnak a hívásokra és üzenetekre vezetés közben, mivel a szorgalmuk és kötelességtudatuk azonnali reakciót sürget.

  • A pénzszórás egy másik fontos jellemző, mely árulkodó a személyiségünkkel kapcsolatban. Az extrovertált emberek többet költenek utazásra, ételekre és italokra. A lelkiismeretes és felelősségteljes emberek igyekeznek spórolni, a materialisták pedig ruhákra, ékszerekre, és egyéb kiegészítőkre költenek, miközben nagyon szűkmarkúak másokkal.
  • Egy puszta kézfogással is rengeteget megtudhatunk egy új ismerős karakterének főbb jellemzőiről. A határozott kézfogás jelzi, hogy tulajdonosa optimista és extrovertált, míg a félénk, visszahúzódó embereknek rendszerint gyengébb a kézfogásuk.

forrás

14 lenyűgöző fotó, ami megmutatja, hogyan készültek a filmek a számítógépes trükkök megjelenése előtt

20 fénykép emberekről, akik takarítás közben igazi kincsekre bukkantak