in

15+ higiéniai szabály, amire az orvosok nem figyelmeztettek bennünket

A rendszeres fogmosással, az evés előtti kézmosással és a rendszeres körömvágás fontosságával valószínűleg senkinek sem mondunk újdonságot. Ezeket az orvosok, a szüleink és a tanáraink nagyjából kismilliószor elmondták nekünk gyerekkorunkban. Akadnak azonban olyan higiéniával kapcsolatos szabályok, melyek nem kevésbé fontosak, mint az imént említettek, legtöbbször mégsem figyelmeztet rájuk senki.

1. Arc a zuhany alatt.

Mindannyian szeretünk beállni a zuhany alá és hagyni, hogy a forróvíz felpezsdítse az arcunk. Ez az első pillantásra ártalmatlan művelet azonban komolyan befolyásolhatja bőrünk egészségét. A víznyomás erőssége és a forró víz kombinációja ugyanis károsíthatja a kapillárisokat, vagyis bőrünk ,,védőgátját”.

2. Helytelenül használt bio-kozmetikumok.

A bio kozmetikumok piaca napról-napra népszerűbb. Nem mindenki tudja azonban, hogyan kell ezeket megfelelően használni és tárolni. Az ilyen kozmetikai termékeket nem a fürdőszobai vagy polcon történő tárolásra tervezték, ráadásul eltarthatóságuk is jóval rövidebb a többi, tartósítószert tartalmazó terméknél – ezért mindig alaposan olvassuk el a termékek használati és tárolási utasításait.

3. Kézzel törölt izzadtság.

Sokan időről-időre kézzel töröljük le az arcunkról az izzadtságot, ha nincs szalvéta vagy papír zsebkendő a közelben. Ez azonban irritációhoz, pattanásokhoz vezethet – mivel a kézbőrön nagyjából 1500 baktérium él négyzetcentiméterenként, melyek fele ott is marad, még kézmosás után is. Érdemes tehát zsebkendőt vagy törülközőt használnunk és semmiképp sem kézzel törölnünk az izzadtságot az arcunkról.

4. Állatok után nem mosunk kezet.

Négylábú kedvenceink nagyjából 150 vírusos és bakteriális fertőzést terjeszthetnek. Egyébként, az 1415 ismert, emberre káros mikroorganizmusok közül 61%-uk a háziállatok bundáján és mancsán is megtalálható. Egyébként nem csak az állatok simogatása, de a ketrecük, játékaik vagy az eledelük érintése után is feltétlenül fontos a kézmosás.

5. Ecsetek kozmetikai táskában történő tárolása.

A kozmetikai táska tökéletes környezet a baktériumok szaporodásához. Az összes ecset, szivacs, amit ebben tárolunk tulajdonképpen olyan baktériumtenyészetté változhat, ami bőrfertőzéseket, rosszabb esetben pedig akár még tüdőgyulladást is okozhat. Érdemes ezért jól szellőző helyet létrehozni a kozmetikai kiegészítők számára, és gyakran tisztítani azokat.

6. Mezítláb sétálás.

Az ortopédiai szakértők szerint a mezítláb történő séta sehol sem jó ötlet. Ezzel ugyanis teljesen kitesszük magunkat a gombás fertőzések veszélyeinek, arról nem is beszélve, hogy a kemény felületen történő mezítlábas séta lábdeformációhoz vezethet.

7. Nem tisztítjuk a hajgumikat, fésűket és hajcsatokat.

Az elhalt bőrsejtek, a faggyú és a por felhalmozódik minden olyan kiegészítőn, amit a hajápoláshoz használunk. Ennek következtében a fésűk, hajgumik és a hajcsatok is a baktériumok melegágyává válhatnak. Havonta egyszer legalább tisztítsuk meg ezeket.

8. A tisztításhoz mérgező anyagokat használunk.

Antibakteriális tisztítószerek, ablak- és üvegmosószerek, sőt még a mosogatószerek is tartalmaznak foszfátokat, lúgokat, peszticideket, ammóniát és más mérgező anyagokat, melyek áthatolhatnak a bőrünkön és a testben felhalmozódva komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Ennek elkerülése végett mindig használjunk védőkesztyűt és takarítás után alaposan öblítsük át vízzel a lekezelt felületeket.

9. Több mint 7 napig ugyanabban a pizsamában alszunk.

Nap mint nap baktériumok, faggyú és elhalt bőrsejtek halmozódnak fel a pizsamánkban. Ezek pedig vállon és háton megjelenő pattanásokhoz, rosszabb esetben a faggyúmirigyek cisztájához vezethetnek.

10. Túl későn alkalmazzuk a hidratálót.

Az összes hidratálókrémet azonnal fel kell vinnünk a bőrre, ahogy kiléptünk a zuhanyból, még mielőtt törülközővel áttörölnénk magunkat. Ezek a krémek ugyanis a nedves bőrön képesek legjobban felszívódni, nem a már letörölt, száraz bőrön.

11. Zokni nélküli cipőviselés.

Lehet, hogy divatos és kényelmes, de az egészségünk nem fog köszönetet mondani érte, ha zokni nélkül hordjuk a cipőinket. Az ilyen kombináció ugyanis rosszul szellőző cipőhöz, izzadáshoz – ebből kifolyólag pedig gombás fertőzések kifejlődéséhez vezethet. Emellett a mezítláb hordott szoros cipő könnyen feltörheti a lábunk, ráadásul benőtt körmöket okozhat.

12. Nem tisztítjuk a körmeinket.

A körmök alatt valóságos baktériumtelepek alakulhatnak ki. A helyzeten az antibakteriális szappan és a testápoló sem sokat segít, mert a köröm és a bőr közötti szűk részbe legtöbbször ezek sem jutnak be, így a mikrobák kényelmesen szaporodhatnak. Az egészségünk érdekében legalább esténként mossuk át a körmünk körömkefével.

13. Mosás előtt nem fésüljük meg a hajunkat.

A nedves haj meghosszabbodik, szárítás után pedig visszatér eredeti állapotába. Ha nem fordítunk elég figyelmet a zuhany előtt történő fésülködésre, akkor néhány héten belül valószínűleg ollóval kell orvosolnunk a problémát. Egyébként ezzel a módszerrel egyúttal azt is megakadályozhatjuk, hogy a kihullott hajszálak eltömítsék a lefolyót.

14. Kézmosás után nedvesen hagyott kéz.

Mosás után mindig töröljük szárazra a kezünket. A nedves környezetben a baktériumok százszor gyorsabban képesek szaporodni.

15. Ugyanazt az ollót/csipeszt használjuk a kéz- és lábkörmeinkre.

Meg kell tanulnunk, hogy a kéz és a lábkörmök két eltérő világot képviselnek. Annak érdekében, hogy a kézkörmünk és a lábkörmünk alatt található baktériumok ne keveredjenek, érdemes külön csipeszt és ollót használni a kéz- és lábkörmeinkre.

16. Vécéhasználat előtt nem mosunk kezet.

Érdemes rászoktatni magunkat a vécézés előtti kézmosásra. Nem számít, hogy mennyire pontosak vagyunk ugyanis, elég egy rossz mozdulat és az intim helyeken történő érintéssel abban a pillanatban baktériumok tömkelegét továbbíthatjuk a kezünkről. Ezek a baktériumok a kézfejünkön teljesen ártalmatlanok, az intim környezetbe jutva azonban számtalan problémát okozhatnak.

forrás

18 Tweet emberektől, akik tudják, hogy milyen érzés egy testvérrel együtt élni

Vicces képregény: 20 inspiráló illusztráció, ami segít nekünk a nehéz napokon