in

CuteCute

16 ember, akik legyőzték a rossz szokásaikat és most rájuk sem lehet ismerni

Az interneten kismillió hasznos cikket találhatunk azzal kapcsolatban, hogy miként változtathatjuk meg az életünket, ha úgy érezzük, hogy nem arra haladnak a dolgok, amerre szeretnénk. Bár gyakran keressük a választ a dohányzásról való leszokásra, a drasztikus fogyókúrára vagy az alkohol letételére, legtöbbször a végső lépést mégis elmulasztjuk.

1. ,,136-ról 68 kilóra fogytam és végre látom a derekam!”

2. ,,77 kilótól szabadultam meg, és messze még a cél.”

3. ,,A testsúlyom felére fogytam egy év alatt, úgyhogy mondhatjuk, hogy csak a fele vagyok a tavaly ilyenkori önmagamnak.”

4. ,,Mivel az orvosom felhívta a figyelmemet a túlsúlyomból fakadó egészségügyi kockázatokra, ezért mindent megtettem azért, hogy látványos eredményt érjek el a fogyókúrámmal. Most, másfél évvel később végre újra van állam.”

5. Együtt tűzték ki a céljukat, együtt is váltották valóra.

6. ,,31 kilót fogytam 12 hónap alatt, és három hónapja drog és alkoholmentesen élek.”

7. ,,77 kilogrammot dobtam le 2 év alatt. Meg lehet csinálni, hölgyek, és higgyétek el nekem…megéri a fájdalom!”

8. Először a fiú kezdett fogyózni, és ez inspirálta az édesapját. Ketten együtt közel 100 kilótól szabadultak meg.

9. „A fegyelem, a következetesség és a türelem eredményeképpen 35 kilótól szabadultam meg.”

10. ,,666 nap alkohol nélkül. 45 kilogrammal lettem könnyebb, 2333 kilométert futottam és 4 hete annak, hogy letettem a cigarettát.”

11. Két év alatt közel 70 kilogrammtól szabadult meg.

12. ,,12 hónap kemény munka és következetes életmód eredménye. Kicsit szürreális visszanézni az akkori önmagamat…”

13. ,,38 kilogrammot fogytam 2 év alatt. Depressziós, egyedülálló szülő voltam 3 gyerekkel, aki egy nap úgy döntött, hogy feláll a kanapéról és az edzőterem felé veszi az irányt. Megváltozott az életem és annak minden apró aspektusa.”

14. ,,30 kilóval lettem könnyebb, és három gyermek büszke édesanyja vagyok.”

15. ,,Mielőtt 33 kilót fogytam volna az időm nagy részét vagy mély depresszióban, vagy alkoholtól részegen töltöttem. Egy nap azonban elhatároztam, hogy nem akarom így leélni az életem. Ekkor minden megváltozott. Azóta is visszasírom az elpazarolt éveimet…”

16. ,,64 kilogrammot fogytam 16 hónap alatt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer újra két számjegyű lesz a testsúlyom.”

forrás

11 apró jel, amiből észrevehetjük, ha valaki nem mond nekünk igazat

Eszméletlen! Emlékszel VV Leóra? A Való Világ szívdöglesztően jóképű pasija már 42 éves és úgy megváltozott, hogy felismerhetetlen! Neked melyik Leo teszik jobban