in

18 lenyűgöző tény, amit nem fogsz tudni kiverni a fejedből

Érzünk szagokat, miközben alszunk? Mekkora súlya lehet egy felhőnek? Termel a testünk energiát, és ha igen, akkor az mire elegendő?! – csak néhány, azok közül az izgalmas kérdések közül, melyeken minden ember eltöpreng legalább egyszer az élete során.

Választ persze már annál ritkábban találunk rájuk, de ennek most vége. Az alábbi listán ugyanis 18 ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdésre találtuk most meg a választ, melyek olykor még a sokat látott embereket is képesek ledöbbenteni.

1. Az emberi nyálban természetes fájdalomcsillapító anyag, úgynevezett opiorfin található. Ez 6-szor erősebb, mint a morfium.

2. Vannak olyan „lehetetlen színek”, más néven tiltott színek, amiket a szemünkkel nem vagyunk képesek érzékelni, ám az agyunk mégis el tudja képzelni őket. Erre példa a sárga és a kék, illetve a zöld és a piros színek az a keveréke, amely mindkét eredeti színre hasonlít, de nem keverhető ki fényekből vagy festékekből.

3. A nitrogén a DNS-ünkben, a kalcium a fogainkban, a vas a vérünkben és a tüdőnkben lévő oxigénatomok egyaránt összeomló csillagok belsejében keletkeztek. Egy kicsit tehát mindannyian “idegenek” vagyunk.

4. 60 éves korunkra elveszítjük az ízlelőbimbóink felét, ezért egyre kevésbé tudunk különbséget tenni az édes, a sós és a savanyú ízek között.

5. Életünk során körülbelül 16 gyilkos mellett sétálunk el, anélkül, hogy tudnánk róla.

6. Alvás közben nem érzünk szagokat.

7. Minden alkalommal, amikor megkeverünk egy kártyapaklit, nagy valószínűséggel mi vagyunk az első olyan emberek a történelem során akik azt az adott sorozatot ,,kikeverték”.

8. Ha a terhesség alatt egy nő belső szervei sérülnek, a baba a köldökzsinóron keresztül küld neki őssejteket, hogy elősegítse a sérült területek gyógyulását.

9. A szívünk minden egyes nap annyi energiát hoz létre, ami elég lenne egy 32 km-es utazásra teherautóval. Továbbá, az agy elegendő energiát termel ahhoz, hogy megvilágítsunk vele egy 10 wattos izzót.

10. A közlekedési lámpák sokkal nagyobbak, mint gondolnánk:

11. Minden évben 98%-ban új személyek leszünk – pontosan ennyi százaléka cserélődik ugyanis le a szervezetünkben található atomoknak 12 hónap alatt.

12. Bár az oxigén elengedhetetlenül szükséges a létezésünkhöz, mindeközben oxidálja a sejtjeinket, ami előbb öregedéshez, később halálhoz vezet.

13. Egy átlagos méretű felhő súlya körülbelül 500 tonna (100 elefánt), míg egy erőteljes viharfelhőé a 200 ezer elefántnyi súlyt is elérheti.

14. Ha a hozzád legközelebbi személy a baloldaladon ül, akkor igazából a jobb oldaladon ülő személy található tőled a legtávolabb a világon.

15. Az életkorod valójában csak egy szám, ami azt mutatja meg, hogy hányszor kerülted meg a Napot, mióta élsz.

16. Egy 43 centiméteres pizza nagyobb, mint két 30 centiméteres.

17. 1991-ben a népszerű szociológus, Scott Feld egy társadalmi kutatást végzett, amikor rájött, hogy ha barátaink számát összevetjük a barátaink barátainak a számával, a második érték (vagyis a barátaink barátai) mindig nagyobb lesz, mint az első. Leegyszerűsítve: a barátainknak mindig több barátja lesz, mint nekünk. Ezt a jelenséget „barátság-paradoxonnak” hívják.

18. Az emberek, akik 1990-ben születtek már éltek két évezredben, két évszázadban, három évtizedben, és még mindig nincsenek 30 évesek.

forrás

1 PERCE JÖTT! BOMBARIADÓ egy budapesti plázában – fegyveresek lepték el az épületet

17 TÁRGY, AMIT MAJDNEM KIDOBTAK, DE A TULAJDONOSA RÁJÖTT, HOGY MEGÉRNÉ MEGTISZTÍTANI