in

19 fotó állatokról, akik nem tartják tiszteletben az együttélés szabályait

A háziállatok nemcsak folyamatos társaságot jelentenek gazdáik számára, de egyben abban is segítenek, hogy az olyan fogalmak, mint az „intim szféra”, egy idő után teljesen ismeretlen fogalommá váljon a kedves állattartó számára.

1. Egy torta, amit kivételesen nem a születésnapos, hanem a macskája avatott fel.

2. Ezek a hálók azért vannak a furgonokban, hogy a kocsi hátsó részében tartsák a csomagokat, azonban rendkívül drámai hatást tudnak kelteni, ha egy kutyus a „hátsó csomag”.

3. Simogatta, simogatta, majd úgy döntött, hogy ideje megkóstolni.

4. Nem szabad zavarnia a gazdit, amikor eszik, ezért különböző taktikákkal próbálkozik.

5. Bármit képes lenne megenni a házban, kivéve persze azt az ételt, amit a táljába tesznek neki.

6. Íme egy kutya, akit semmi sem állíthat meg, amikor tejre vágyik.

7. Remek helyet talált magának, ahol kényelmesen megpofozhatja a gazdit, minden alkalommal, amikor elhalad alatta.

8. Szóval ez a magyarázat az eltűnt hajgumik rejtélyére.

9. Valaki szóljon neki, hogy még nem fejezte be az evést.

10. Ennek a kutyának szokása, hogy burgonyát lop, majd titokban elfogyasztja azokat.

11. Tökéletes bűntény.

12. Nem tetszett neki, hogy ennyire békésen alszik a kutya.

13. A gazdik nem csináltak neki kutyaajtót, de ő ilyen találékony kutyus.

14. Nyilván semmi köze hozzá.

15. Semmi sem állíthatja meg, hogy megtudja, mi történik a másik szobában.

16. Azt hitte, hogy ellophatja a fülhallgatót úgy, hogy senki sem veszi észre.

17. Az összes dolgot leverte a szekrényről, mielőtt a gazdi rátalált.

18. Addig nyávogott, míg a gazdi ki nem vett mindent a dobozból, hogy aztán ő mászhasson bele ilyen kényelmes pózban.

19. Kiderült, hogy miért fogy el olyan hamar a rúd májkrém.

forrás

20 érdekes és furcsa dolog, amit a Google Maps kamerái kaptak lencsevégre

8 sztár-pár, akik videoklip készítés közben szerettek egymásba