in

20 kép, ami megmutatja, hogyan készültek a kedvenc filmjeink ikonikus akciójelenetei

Noha kedvenc filmjeinket már legalább kismilliószor láttuk, még mindig képesek meglepetéseket okozni. Ha más nem, akkor a sosem látott werk-fotóik és kulisszatitkaik segítségével, melyeknek hála egy kis betekintést nyerhetünk oda, ahová egyébként sosem juthattunk volna be magunktól, vagyis kedvenc filmjeink forgatására.

1. A „Nyomd, bébi, nyomd” című filmben valójában nem Ansel Elgort, hanem ez a tetőn ülő muksó vezette az autót.

2. A „Westworld” című televíziós sorozat tigrise valójában egy ember.

3. Keanu Reeves például azon kevesek közé tartozik, aki 54 évesen is egymaga, dublőrök és speciális effektek nélkül készíti az akciójeleneteit. Itt éppen a John Wick című filmje forgatását láthatjuk.

4. Ugye Te sem gondoltad, hogy az ilyen ‘tömegjelenetekben’ valódi emberek szerepelnek?!
5. Quentin Tarantino, amint épp a Ponyvaregény forgatásán mutatja a színészeknek, hogyan is kéne táncolni.

6. A „Kicsinyítés” című film látványos jelenete a színfalak mögött.

7. Amerika Kapitány, ahogy eddig még sosem láthattuk.

8. Tom Cruise is szereti maga végezni a „piszkos munkát”, itt éppen a Mission: Impossible – Utóhatás című film egyik jelenetét láthatjuk.

9. Tom Holland nagy ugrása a „Pókember: Hazatérés” című film forgatásán.

10. A „Mocskos arcú angyalok” című film ikonikus jelenetének forgatása, melyet legtöbben valószínűleg a Resszkessetek betörők! című filmből ismerünk.

11. Benedict Cumberbatch a „Doctor Strange” című film forgatásán.

12. Így néz ki Superman felszállása a színfalak mögött. Így azért kicsit röhejes…😂

13. Így készült „A lehetetlen” című film szökőár jelenete.

14. Így pedig a Mátrix filmek ikonikussá vált jelenete.

15. Itt épp Chris Evans próbálja meg puszta kézzel visszatartani a helikoptert a „Amerika Kapitány: Polgárháború” című film forgatásán.

16. A majmok bolygója: Háború című film forgatása. Érdemes figyelni a jobb oldalon látható monitort, ami valós időben mutatja a jelenetet.

17. Az operatőrök olykor keményebb munkát végeznek, mint maguk a színészek. Itt épp a „Bourne-ultimátum” című film forgatását láthatjuk.

18. És így került rögzítésre a „Jason Bourne” című film autós jelenete.

19. Végezetül még egy részlet Keanu Reeves-ről és a John Wick forgatásáról, mert egyszerűen nem tudunk betelni vele.

20. Végezetül egy kis pontosítás: sok tévhittel ellentétben ezen a képen nem a Mátrix című film forgatását, hanem a Charli XCX énekesnő 1999 című számához készült videoklip egyik jelenetét láthatjuk.

Megjött a kedved az online filmnézéshez? Akkor itt megteheted!

forrás

Mire számíthatunk itthon január 11. után? ÍME A RÉSZLETEK – Müller Cecília

21 lehetetlennek tűnő természeti jelenség, amire létezik logikus magyarázat