in

21 házi praktika a dédanyáink idejéből, ami a mai napig meglepően jól működik

Belegondolni is hihetetlen, de az alábbi házi praktikákat rejtő kártyákat még az 1900-as évek elején, több mint 100 évvel ezelőtt bocsájtotta piacra a brit Gallaher cigarettagyár, akik ilyen- és ezekhez hasonló kreatív trükkökkel és ötletekkel árulták akkoriban a dohánytermékeiket, hogy még inkább ösztönözzék az embereket a cigarettavásárlásra.

1. Hogyan szedjük ki a szálkát a kezünkből.

Fogjunk egy széles szájú üveget és töltsük meg jó forró vízzel, majdnem színültig. Ezután helyezzük a szálka körüli területre az üveg száját, majd nyomjuk rá jó erősen, hogy szívóhatás jöjjön létre a bőrünk és az üveg szája között. Ezután tartsuk úgy az üveget, hogy a szívóhatás folyamatosan fennmaradjon, így rövid időn belül a gőz magától kiszippantja a szálkát a kezünkből.

2. Hogyan vágjunk szép, vékony szelet kenyereket.

Fogjunk egy átlagos kenyérvágó kést, majd mártsuk jó forró vízbe, és hagyjuk, hogy a kés élet jó alaposan felmelegedjen. Vegyük ki a vízből és töröljük le róla gyorsan a maradék nedvességet, ezután pedig kezdhetjük is a kenyérszeletelést, mely a felhevült késnek köszönhetően szép és egyenletes lesz, még a legvékonyabb szeleteknél is.

3. Hogyan válasszunk szép biztonságosan két egyberagadt üvegpoharat.

A legegyszerűbb és leghatékonyabb módja, hogy két erősen egymásba ragadt poharat szétválasszunk, ha a felső pohárba hideg vizet töltünk, az alsót pedig belehelyezzük egy nagy tál meleg, majdhogynem forró vízbe. Ezután a poharak egyszerűen elengedik egymást.

4. Hogyan ,,élesszük újra” a vágott virágokat.

A szállítás során sokszor nagy megpróbáltatásoknak vannak kitéve a vágott virágok, éppen ezért könnyen megfakulhatnak, megernyedhetnek, mire elérnek hozzánk. Fogjuk a szárukat és tegyük őket jó forró vízbe, majd hagyjuk is benne őket egészen addig, míg a víz szoba-hőmérsékletűre nem hűl. Ezután vegyük ki őket, vágjuk meg kicsit a szárukat és a szokott módon helyezzük őket hideg vízbe.

5. Hogyan készítsünk házi tűzoltó-folyadékot.

Oldjunk fel fél kilogramm sót és negyed kilogramm ammónium-kloridot (körülbelül) 2 liter vízben, majd tegyük a folyadékot fél vagy egy literes vékony üvegpalackokba. Amennyiben tűz üt ki a lakásban és nem találunk rá más megoldást, dobjunk a lángok közé egy vagy több ilyen palackot, melyek széttörve még a komolyabb tüzeket is képesek hatásosan megfékezni.

6. Hogyan rajzoljunk kacsát egy vonallal, anélkül, hogy felemelnénk a ceruzánkat a papírról.

7. Hogyan teszteljük a vaj minőségét.

A képen látható megoldás az egyik leghatékonyabb módja, hogy teszteljük a boltban vásárolt vaj minőségét. Fogjunk egy papírt, majd dörzsöljük meg vele a vajat, hogy egy kevéske rá kerüljön a papírra. Ezután gyújtsuk meg a papírt, mely hogyha tiszta vajjal van dolgunk finom és kellemes illatú lesz, míg ha margarinnal készült a termék, akkor kellemetlen, faggyúszerű szagot áraszt majd.

8. Hasznos tipp főtt burgonyához.

Ahhoz, hogy a burgonya száraz legyen és ízletes, a forrásban lévő vízhez tegyünk egy kevés cukrot, illetve sót. Amikor a burgonya megfőtt, öntsük le róla a vizet, majd egy serpenyőbe átrakva, időnként megforgatva süssük szárazra és ropogósra a burgonya külsejét.

9. Hogyan ,,jósoljuk” meg az időjárást.

Akkoriban egy utazónak nem volt elég, ha rápillantott az okostelefonján lévő alkalmazásra ahhoz, hogy megtudja, milyen idő lesz. Ma már ez gyerekjáték persze, akkoriban azonban a felhők méretéből próbálták megítélni, hogy milyen idő várható az adott napra. Ha a felhők mérete folyamatosan növekszik, nagy a valószínűsége, hogy eső lesz, míg ha nem változik vagy akár csökken, akkor biztosabb, hogy szép, napos idő lesz aznap.

10. Hogyan kezeljük a ficamot és rándulást.

A legjobb módja, ha hideg vízbe áztatott kendők segítségével borogatjuk a sérült végtagot, melyet a legegyszerűbb, ha a képen látható módon végzünk. Tegyünk egy kancsó hideg vizet valamivel magasabbra, mint a sérült végtag, majd egy csík ruhadarab egyik végét tegyük a kancsóba, a másikat pedig a sérült végtagra, vagy akár tekerjük is körbe vele. A hideg víz így folyamatosan lecsurog majd a végtaghoz, és nem kell újra és újra kötést cserélni rajta.

11. Hogyan illesszünk bele egy túlméretes gyertyát a gyertyatartóba.

Ha a gyertya túl vastag és nem illeszkedik a gyertyatartóba, ne próbáljuk meg lefarigcsálni a végét. Vegyünk egy nagy tál forró vizet, majd tartsuk bele a gyertya túlméretés végét, egészen addig, míg a viasz meg nem puhul. Ezután könnyedén beletudjuk nyomni a gyertyatartóba, ráadásul tökéletesen, szorosan fog illeszkedni.

12. Hogyan állítsunk meg egy elszabadult lovat.

Először is, soha ne próbáljunk meg elé állni. Oldalról közelítsünk inkább, és a közelebb eső kezünkkel próbáljuk meg elkapni a ló oldalára/hátára illesztett valamely szerkezetet, majd mereven tartsuk a kezünkkel. Ezután a szabad kezünkkel próbáljuk meg elkapni a gyeplőt és visszahúzni őt, ezzel megállásra kényszerítve a lovat. Soha ne próbáljunk meg ráugrani vagy kiabálni vele, ettől ugyanis csak megijed.

13. Hogyan csomagoljunk virágot hosszútávra.

Ez a módszer főleg azért készült, mert annak idején sokszor postán küldtek egymásnak virágot az emberek, melynek kézbesítése több napot, akár egy hetet is igénybe vehetett. Éppen ezért nyers burgonyába fúrt lyukakba tűzték a növényeket, így azok egy hétig vagy akár tovább is könnyedén kibírták, anélkül, hogy elhervadtak volna.

14. Hogyan készítsünk automata itatót kerti állatoknak.

Egyszerű, mégis jól működő kerti itatót készíthetünk például tyúkok, csibék számára egy egyszerű literes borosüveg és egy tál segítségével. A tál mellé szúrjunk egy fa deszkát a földbe, majd erősítsük fel rá a borosüveget úgy, hogy az körülbelül a tál feléig érjen. A borosüvegben található víz folyamatosan utántölti majd azt, ami a tálból elfogy, így az állatok folyamatosan friss vizet fognak kapni, és jóval ritkábban kell cserélgetnünk a vizet.

15. Hogyan tisztítsunk meg egy olajfestményt.

A piszkos (poros) olajfestmény megtisztításának leghatékonyabb módja, ha egy félbevágott nyers burgonyával, szépen aprólékosan haladunk végig rajta, miközben a már eldolgozott területet egy puha rongy segítségével folyamatosan törölhetjük. Végezetül egy kevés lenmagolajat is felkenhetünk rá, hogy még szebben ragyogjon.

16. Hogyan gyújtsunk meg egy gyufát a szélben.

A gyufagyújtás sokszor a legkisebb szélben is igencsak körülményes tud lenni. Ezt kiküszöbölendően hatásos módszer lehet, ha a gyufa nyakát a képen látható módon bevagdossuk, így az nagyobb tűzzel fog égni és relatíve kisebb lesz az esély rá, hogy a szél kioltja majd a lángját.

17. Hogyan szedjük össze az apró üvegszilánkokat.

A leggyorsabb és legalaposabb módja az összetört üvegdarabok összeszedésének, ha egy puha, nedves ruhadarab segítségével töröljük át a padlót. Ez képes még a legapróbb szilánkokat is összeszedni. Érdemes olyan régi ruhadarabot választanunk, amit utána az üvegszilánkokkal együtt rögtön ki is tudunk dobni.

18. Hogyan főzzük meg a megrepedt tojást.

A megrepedt tojás főzés közben elfolyik, ám ezt elkerülhetjük, ha egy kis ecetet öntünk a vízhez. Ez a tojáshéjban tartja a tojást mindaddig, amíg az meg nem fő és így a megrepedt tojásból is tökéletes főtt tojást készíthetünk.

19. Hogyan ellenőrizzük le egy homár frissességét.

Ha friss főtt homárt vásárolunk, a legjobb módja, hogy kiderítsük a frissességét, ha megfogjuk a farkát, hátrahúzzuk, majd hirtelen elengedjük. Ha a farok szinte visszacsap, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a homár friss, azonban ha lassan megy vissza a helyére, akkor több mint valószínű, hogy már jó néhány napos étellel van dolgunk.

20. Hogyan fogjunk helyesen egy nehéz kancsót.

Ha egy nehéz kancsó akad a kezünk ügyébe, a legjobb, ha a jobb oldali ábrán látható módon fogjuk meg. Ezáltal levesszük a terhelést a füléről, így az kisebb eséllyel fog eltörni és könnyebben, pontosabban is tölthetünk belőle.

21. Hogyan védjük a drága vázáinkat.

Egy drága váza esetében sosem árt a kellő óvatosság. A legjobb módja, hogy megóvjuk a bajtól, ha egyszerűen feltöltjük homokkal. Ez súlyt ad neki, így nehezebben fog kibillenni az egyensúlyából, ha esetleg valaki meglöki, illetve megrepedni/széttörni is nehezebben fog, ha esetleg valami nekiütődik. Ez a módszer különösen hasznos például azon vázák esetében, melyeknek a talpa vékony, ám a nyaka vastag, és éppen ezért nagyon labilisak.

forrás

Az élet meghökkentő: 13 hihetetlen véletlen, amire nem létezik logikus magyarázat

20 elképesztő fotó, ami bizonyítja, hogy az idő vasfoga mindenen nyomot hagy