in

9 apró hiba, ami megakadályozza, hogy elegánsnak tűnj

Bárki-bármit mond, a ruhánk és a megjelenésünk nagyban hozzájárul a magabiztosságunkhoz és ebből kifolyólag az életben elért sikereinkhez. A letisztult, elegáns megjelenés lehetővé teszi, hogy minden helyzetben komfortosan érezzük magunkat, és például még egy idegen társaságban is rendkívül nagy magabiztossággal mozogjunk. Ezt a jóleső magabiztosságot azonban már a legapróbb részlet is képes tönkre vágni.

A Liked.hu-nál most felidéztük azokat a pillanatokat, amikor ránéztünk valakire, és azt mondtuk: „Milyen klasszul néz ki! Hát még ha nem lenne…”

Megszoktuk már, hogy az okostelefonok az életünk szerves részét képezik. Ebből kifolyólag szeretnénk mindenhová magunkkal vinni, de nem mindegy, hogyan csináljuk ezt. Az apró nadrágzsebből kilógó telefon rendkívül hanyag hatást kelt. Próbáljuk magunkat leszoktatni erről, hiszen ez a rossz szokás nemcsak a megjelenésünket roncsolja, de idővel a ruhákon is csúnya gyűrődéseket hagy majd.

Ha a zokni semmilyen komolyabb szerepet nem tölt be a megjelenésünkben, akkor lehetőleg próbáljuk meg láthatatlanná tenni. Nem számít, hogy milyen anyagú, a rossz színtől önmagában hanyagnak tűnik tőle a viselője. Jobb olyan zoknit választani, ami jól el van rejtve a cipőben.

9. Telefon a zsebben

Megszoktuk már, hogy az okostelefonok az életünk szerves részét képezik. Ebből kifolyólag szeretnénk mindenhová magunkkal vinni, de nem mindegy, hogyan csináljuk ezt. Az apró nadrágzsebből kilógó telefon rendkívül hanyag hatást kelt. Próbáljuk magunkat leszoktatni erről, hiszen ez a rossz szokás nemcsak a megjelenésünket roncsolja, de idővel a ruhákon is csúnya gyűrődéseket hagy majd.

8. Cipőből kilógó zokni

Ha a zokni semmilyen komolyabb szerepet nem tölt be a megjelenésünkben, akkor lehetőleg próbáljuk meg láthatatlanná tenni. Nem számít, hogy milyen anyagú, a rossz színtől önmagában hanyagnak tűnik tőle a viselője. Jobb olyan zoknit választani, ami jól el van rejtve a cipőben.

7. Varrás a harisnyákon a szűk ruha alatt

A szűk női harisnyanadrágokon elöl vagy hátul durva, csúnya varrásuk van. Sajnos a vékony szövetek alatt ez nagyon jól látható. Ilyenkor tehát fontos, hogy odafigyeljünk erre, és alternatív megoldásként válasszunk vastag pulóvereket, vagy hosszú pólókat, amik elrejtik ezt a kellemetlen részletet.

6. Strassz és kövek a cipőn

A díszes, csillogó elemek rendkívül jól mutatnak a színpadon, de a mindennapi életben már jóval kevésbé van létjogosultságuk. A nagy kövekkel és strasszokkal díszített dolgok nem tűnnek drágának, ahogy azt sokan szeretnék, helyette inkább sokat rontanak a viselőjük megjelenésén. Arról nem is beszélve persze, hogy amint elhagyunk egy-két ilyen fényes díszt, gyakorlatilag azonnal használhatatlanná válik a cipő.

5. Lazán betűrt ing

A szoknyába vagy nadrágba lazán betűrt póló, ing vagy blúz gyakran egyenetlen vonalakat hoz létre, ezáltal vizuálisan rontva annak viselőjének megjelenését. Ennek elkerülése érdekében válasszunk puha szoknyát, ami képes elrejteni ezeket a szabálytalanságokat, vagy alaposan simítsuk le a ruházatunkat, miután betűrtük az ingünket.

4. Alkalmatlan fehérnemű

Még a legtökéletesebb alakot is képes tönkretenni egy rosszul megválasztott fehérnemű. Legyünk körültekintőek a melltartó és a bugyi kiválasztásakor, különösen, ha a test idomait kiemelő, feszes ruhát viselünk. Mellőzzük a csipkéket és igyekezzünk olyan fehérneműt választani, ami minél inkább alkalmazkodik a testünk vonalaihoz.

3. Foltozott harisnya

A hideg idő beköszöntével minden nő számára komoly problémát jelent a nejlon harisnya. Ez a ruhatár egyik alapvető kelléke, amit nagyon sajnálunk egy-egy apró szakadás miatt rögtön a kukába dobni. Pedig sajnos, ha nem vigyázunk rá, akkor egyszerűen nem marad más választás, a foltozott harisnyák ugyanis rendkívül elrontják az összhatást és rendetlenné teszik a megjelenésünket.

2. Fölösleges, provokatív feliratok

Az idegen nyelvű felirattal ellátott pólókat és pulóvereket kellő körültekintéssel kell megválasztanunk, hogy ne kerülhessünk miattuk kellemetlen helyzetekbe. Ha nem tudunk angolul, akkor vásárlás előtt jobb, ha először a Google Translate segítségével lefordítjuk a ruhán látható szöveget, elképzelhető ugyanis, hogy olyan mondanivalója van, ami miatt teljesen alkalmatlan lehet a mindennapi, például munkahelyi viseletre.

1. Gyenge minőségű műszőrme

A természetes szőrből készült dolgokat régóta ízléstelennek tartják, ezért az emberek mesterséges anyagokkal igyekeznek helyettesíteni ezeket. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy minden műszőrme díszítésű kabát egyforma. A műszőrme sokféle változatban kapható, és ha szeretnénk hosszú időn keresztül használni az adott ruhadarabot, akkor bizony erre is rá kell áldoznunk egy komolyabb összeget, máskülönben a szőrme már nagyon rövid időn belül elhasználódik, aminek köszönhetően csúnya, olcsó hatást kelt.

forrás

18 ember, aki mindenre fel volt készülve, de így is nagy meglepetésben volt része

12 elképesztő esemény, ami csak egyszer fordult elő a történelem során