in

10 ikonikus város, melyek drasztikus változáson estek át néhány évtized leforgása alatt.

Világunk olyan rohamosan kezdett el fejlődni az utóbbi száz évben, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket a korszerűsítések és újítások után. Nagyon sok minden változott az évek során, mint például az épületek, törvények, viseletek, stílusok, no meg persze az emberek is. Vannak olyan városok, amikre szinte rá sem lehet ismerni, hiszen mondhatni 180 fokos fordulatot vettek. Dubajt konkrétan a semmiből húzták fel néhány év leforgás alatt, és ennek köszönhetően az Egyesült Arab Emírségek legnépszerűbb és második legnagyobb városa lett. Szingapúr is egy hatalmas átalakuláson ment keresztül önmagához képest, melyet érdemes mindenkinek szemügyre venni.

A mostani generációnak nagyon nehéz elképzelni, hogy 40-50 vagy akár 100 évvel ezelőtt, hogy néztek ki a világ különböző városai. Akkor még nem volt luxus, nem volt fényűzés, mint mostanság. Mai cikkünket azoknak az embereknek hoztuk el, akik kíváncsiak arra, milyenek voltak, és milyenek lettek a világ országainak városai. Biztosra veszem, némelyiknél ámulni és bámulni fogtok akkora átalakuláson estek át.

Atlanta, Georgia

Hongkong

London, Egyesült Királyság fővárosa

Miami, Florida

New York, Amerika

Phoenix, Arizona

Sanghaj, Kína

Szingapúr, Ázsia

Vancouver, Kikötőváros – Kanada

Havanna, Kuba fővárosa

Dubaj, Egyesült Arab Emírségek

forrás

21 fotó, ami segít felfedezni a jól ismert dolgok rejtett oldalát

1PERCE ÉRKEZETT! Itt az igazság az AstraZeneca vakcináról!