in

LoveLove OMGOMG WTFWTF CryCry CuteCute LOLLOL AngryAngry

Ennek a skót modellnek a testének 90%-át tetoválások borítják, és jól érzi magát a bőrében

A bölcs szülők mindig igyekeznek lebeszélni a gyerekeiket a hülye ötletekről, nem is feltétlen azért, mert nekik nem tetszik az adott dolog, sokkal inkább azért, mert tudják, hogy a gyermekük később bánni fogja a meggondolatlanul hozott döntéseket.

Sajnos nem minden gyerek hallgat a szüleire, sőt mit több: van, akinél ez csak olaj a tűzre. Nadine Anderson éppen ilyen volt, és minden szülői intelem ellenére egyszerűen fejest ugrott az őrült ötletekbe.

Nadine nem is olyan régen még édesapja szeretett kislánya volt, de mára jócskán megváltoztak a dolgok. A lány felnőtt, édesapja pedig beleborzong, akárhányszor a lányára kell néznie.

Nadine tény és való, hogy nem egyszerű lány, a skót modellnek ugyanis a testének 90%-át tetoválások borítják. Az egész egyetlen tetoválással kezdődött.

A lány még egészen fiatal volt, amikor felkereste édesapját a tetoválás ötletével, ám a férfi élesen elutasította őt, és megmondta neki, hogy egy fillért sem költ ilyesmire. A lánynak tehát fel kellett találnia magát, ami sikerült is: munkát szerzett, és összespórolta a pénzt a tetoválásra. Aztán elszabadultak a dolgok.

Noha a lány egyetlen tetoválással indított, mára testének 90%-át tetoválások borítják, Nadine meg sem tudja már mondani, hogy pontosan hány tetoválás található rajta összesen.

A lány ennek ellenére semmit sem bán. Sőt, nagyon csinosnak érzi magát a bőrében. A tetoválások persze nem voltak olcsók, a lány összesen körülbelül 15 ezer fontot költött már a testét díszítő tetoválásokra, vagyis átszámítva majdnem 6 millió forintot.

Az apja meg van győződve róla, hogy a lány egyszerűen megőrült, és más rokonok is hasonló véleményen vannak. A tetoválások Nadine karrierjét is nagymértékben hátráltatták, hiszen kevés munkáltató vesz fel egy ennyire tetovált embert.

A skót lány ennek ellenére nem mondott le a tetoválásokról, jelenleg modellként dolgozik, és újabb tetoválásokon, illetve piercingeken töri a fejét. Elmondása szerint addig nem hagyja abba, amíg van szabad hely a testén.

forrás

19 bizonyíték rá, hogy Svédországban egy teljesen más civilizáció működik

Az ausztrál nő megmutatja, hogyan néznek ki a modellfotók, ha a mindennapokban próbálnánk megismételni azokat