in

Így nézett ki a világ 19 leghíresebb látnivalója, mielőtt még a turisták elárasztották őket

A fényképészet feltalálásának köszönhetjük azt a tényt, hogy akár azt is meg tudjuk nézni napjainkban, hogyan néztek ki a világ leghíresebb nevezetességei 100-200 évvel ezelőtt. A legtöbbjük közel sem volt olyan látványos, mint napjainkban, míg mások épp ellenkezőleg: szépen megfakultak az idők során. Vannak olyan városok, amelyek esetében különösen szembetűnő ez a változás, és az „előtte” fotóikat nézegetve olyan érzésünk van, mintha egy teljesen más várost ábrázolna a kép.

1. Eiffel-torony, Párizs

A híres párizsi tornyot Gustave Eiffel-ről nevezték el, és 1889-ben épült, eredetileg a világkiállítás ideiglenes építményeként. Az alkotója maga csak „300 méteres toronynak” nevezte. 1925-ben a Citroen autógyár reklámtáblájaként használták, majd 2003-ban több ezer fényes izzót kapott – az évek során pedig a világ egyik legismertebb turistalátványossága lett, amit emberek milliói szeretnének látni minden évben.

2. Machu Picchu, Peru

Az ősi várost, ami a mai modern Peru területén található, 1450 körül alapították. Amikor az őslakosok elhagyták, a város 400 évig elhagyatottan állt, míg aztán egy kutató professzor ki nem szúrta azt egy repülőgép ablakából. Ekkor kezdődött az ősi város feltárása, amit 2007-ben a világ új csodájaként regisztráltak.

3. Fecskefészek-kastély, Ukrajna

Ez az építészeti emlék egy 40 méter magas sziklán található a Krím-félszigeten. Története során számos változáson ment keresztül, de úgy gondolják, hogy eredetileg egy kis görög templom volt. Dr. Adalbert Tobin irányításával aztán felújították – ekkor az épület vörös színt kapott. Mai modern megjelenését a moszkvai milliárdosnak, Szergej Rakhmanov-nak köszönheti. Érdekesség, hogy a kastélyt 1927-ben egy földrengés erősen megrongálta, de mára teljesen helyreállították.

4. Dubaj

Az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városa egy szerény kis kikötőváros volt, egészen a közelmúltig. Amikor azonban 1966-ban megtalálták az első olajmezőket, megkezdődött a város villámgyors fejlődése. Ma már rá sem lehet ismerni az egykori poros, koszos kis kikötővárosra a sivatag közepén.

5. London Bridge

A híres, Temze fölött átívelő híd London északi és déli részét köti össze. A város hosszú története során több hidat is emeltek ezen a környéken, a fától a boltíves kőig, de a London Bridge volt az első olyan vasbeton gerendaszerkezettel épült híd, ami komolyan kiállta az idők próbáját.

6. Raffles Place, Szingapúr

Néhány évtized alatt egy meglehetősen szegény ázsiai városállamból Szingapúr egy fényűző hellyé vált, ahol futurisztikus filmeket is lehetne forgatni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az üzleti negyed közepén elhelyezkedő Raffles Place akkor és most fotója.

7. Rushmore-hegy, Dél-Dakota

A híres Rushmore-hegy a 18 méter magas szobraival az amerikai elnökök előtt tiszteleg. 1927-től 1941-ig tartott, míg végül elérte a ma ismert formáját. 1930-ban, a projektet szervező üzletember, Charles Rushmore tiszteletére kapta a Rushmore-hegy nevet.

8. A Megváltó Krisztus szobra

Az ikonikus szobor 709 méteres tengerszint feletti magasságban található a Corcovado-hegy tetején, Rio de Janeiróban. Az emlékmű elkészítése 9 évig tartott – 1922-től 1931-ig. Az évek során a szobrot többször is felújították, a 2000-es években pedig olyan korszerű megvilágítási rendszert kapott, ami miatt a szobor éjszaka is rendkívül látványossá vált. 2007-ben a szobrot hivatalosan is a világ hét új csodájának egyikévé választották.

9. Broadway, New York

Már a 20. század közepén is rendkívül színes és látványos volt New York város legismertebb helye. Kevesen tudják azonban, hogy a Broadway eredetileg a Manhattan-sziget mocsarai és sziklái között lefektetett elválasztó út volt. (neve is ezt jelenti: széles út) A Broadway ma több tucat felhőkarcoló, színházak és a töméntelen luxus birodalma.

10. Lincoln-emlékmű, Washington

A Washington központjában található emlékkomplexumot az Egyesült Államok 16. elnöke, Abraham Lincoln tiszteletére állították fel. Az építkezés 8 évig tartott – 1914-től 1922-ig. Az emlékmű szimbolizálja Lincoln azon ideológiáját, miszerint minden embernek szabadnak kell lennie. Az emlékmű egyébként éjjel-nappal nyitva tart és évente több mint 6 millió turista látogatja meg.

11. Nagy szfinx, Gíza

Kevesen tudják, hogy az i.e. 2500 körül épült Nagy Szfinxet 150 évvel ezelőtt még majdnem teljesen homok borította. A szfinxet csak 1925-ben ásták ki, 2014-ben pedig hosszadalmas helyreállításon esett át, hogy végre fogadni tudja a turistákat.

12. San Francisco

A várost 1776-ban alapították, de 1906-ban egy 7,7-es erősségű földrengés majdnem teljesen elpusztította a várost. Többek között a víz is elárasztotta, amelyik részét pedig nem, ott pusztító tüzek gyulladtak. 1915-ig tartott, míg a földrengés után teljesen helyre állították a várost.

13. Notre-Dame-székesegyház, Párizs

A francia főváros másik híres látványossága a Notre-Dame-székesegyház. Ez a gótikus székesegyház Maurice de Sully püspök kezdeményezésére épült 1163 és 1345 között. Az elkövetkezendő időszakban az épület kisebb-nagyobb változtatásokon ment át. 2019. április 25-én egy tűz súlyosan megrongálta, a helyreállítása pedig még jelenleg is tart – a tervek szerin 2024-re lesz teljesen kész.

14. Tower Bridge, London

A Tower Bridge egy kombinált felvonóhíd London központjában. Építése 1886-ban kezdődött, és 1894-ben nyitották meg. A híd felső részén található galéria nagyon hamar nagyon népszerű lett a turisták körében, de sajnos nem csak az ő körükben, hanem a zsebtolvajokéban is. Olyannyira elharapózott a tolvajlás, hogy 1910-ben bezárták a híd galéria részét, amit aztán csak 1982-ben nyitottak újra, múzeumként. Érdekesség, hogy 1977-ben a királynő évfordulójának emlékére a hidat vörösre, fehérre és kékre festették.

15. Római Colosseum

Az ókori görög amfiteátrumot az ókori világ egyik leggrandiózusabb építményének tartják, amely a mai napig állva maradt. Időszámításunk után 70 és 80 között építette Titus római császár. 1349-ben hatalmas földrengés érte a Colosseumot, és ezután elkezdték széthordani a benne található építőanyagokat. Szerencsére a 18. században megváltozott az épülethez való hozzáállás, amikor XIV. Benedek pápa a védelme alá vette az építményt, és elrendelte az újjáépítsését.

„Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” – írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író.

16. Stonehenge, Anglia

A világ egyik leghíresebb régészeti lelőhelye gyűrűs és patkó alakú építményekből áll. A Stonehenge-t i.e. 3000 és 2000 között építették. Amint a fenti képen is látható, a 20. század elejéig teljesen másképp nézett ki: több eleme szétesett és nagyon rozoga volt a szerkezete. 1901-től 1965-ig tartott, míg teljesen helyreállították.

17. Chichén Itzá, Mexikó

A Kukulkan-piramis egy kultikus szerkezet, amire az ősi maja város, a Chichén Itzá romjai között bukkantak a régészek. A piramist a 8. és 12. század között építették. A 20. század elején a templomot sűrű növényzet borította, de az 1930-as években kezdődő ásatások és helyreállítási munkák után a turisták számára is megnyitották.

18. Parthenon, Athén

Az ókori görög templom, az ókori építészet emlékműve, Athena istennő tiszteletére épült i.e. 447 és i.e. 438 között. Nehéz megmondani, hogy hogyan is nézhetett ki a Parthenon kezdetben, de 1846-ban egy német építész lerajzolta, hogy véleménye szerint milyen is volt az Akropolisz a legjobb éveiben. 1687-ben fegyverraktárként használták, és komoly sérüléseket szerzett, amikor egy ágyúgolyó eltalálta, és felrobbantotta a benne található lőszereket. A robbanás olyan erős és hatalmas károkat okozott, hogy a Parthenon még ma is romos állapotban van, habár a helyreállítási munkálatok folyamatosan tartanak.

19. Burj Khalifa, Dubaj

Ez a lenyűgöző, 828 méter magas felhőkarcoló Dubajban található, és a mai napig a legmagasabb épület a Földön. Építése 2004-ben kezdődött, a hatalmas acél váza pedig 2008-ra készült el. A felhőkarcoló 2010-ben nyitott meg a vendégek előtt.

forrás

21 ember, aki sunyi trükkhöz folyamodott, hogy elérje a célját

Miért választják inkább a németek az albérleteket a saját lakás vásárlás helyett?