in

Sokkot kapott a Gáspár család: lángolt a házuk melletti nádas, azt is tudják, ki gyújthatta fel – videók

– Nem akartam elhinni, hogy ki van a felvételen, a nevét nem akarom elmondani, de egy nagyon közeli hozzátartozónk. A lányát kérdeztem meg, hogy szerinte ez ki, ő is mondta, hogy az apja az, felismeri – mondta lapunknak Bea asszony.

– Pontosan látszik a felvételen, hogy az illető egy nagy adag újsággal a kezében megy hátra, pár perccel később, amikor visszajött pedig már semmi nincs nála, azt használhatta gyújtósnak, hát mi ez ha nem szándékosság? Nem értem, hogy miért kell ezt csinálni, és nem értem, mivel vertük ki nála a biztosítékot. Már mindig itthon kell lennünk? Nem lehetünk nyugodtak a saját otthonukban sem?

Bár a tűz a lakóépület mellett ütött ki, mint az a felvételeken is jól látszik, a ház tetője igen közel volt a lángokhoz, ha az meggyullad, könnyen az egész épület leéghetett volna.

Gáspárék épp Bea asszony családjától jöttek vissza mikor megláttak a tüzet, s egyből hívták a tűzoltókat, akik tíz percen belül megérkeztek a helyszínre.

– Biztos felment neki a pumpa, azért csinálta ezt. Azt hittük leég az egész hátsó szekció, nagyon megijedtünk. Nagy szél volt, féltünk, nehogy a ház felé fújja a lángokat, ráadásul hiába is akartuk volna mi magunk eloltani, a kerti csap el van zárva télen, esélyünk se lett volna – mondta feldúltan Evelin.

A kamera képei nem a gyújtogatást pillanatait rögzítettek, ám a felvételen látható személyről, a család pontosan tudja, kicsoda, s nem értik, rokonunk hogy veszélyeztethette az életüket és az otthonukat.

– Azt sem értem, ha a rokonunk koronavírusos, akkor hogyan és miért hagyta el a lakását, míg a héten azt híresztelte, hogy a betegség miatt szinte a halálán van – mondta Győzike.

forrás

Ez a 16 ritkán látott történelmi fotó megmutatja a legfontosabb eseményeket, amiről lemaradtunk.

21 ember, akinek a munkáján csak nevetni lehet