in

18 ember megosztotta azokat a szavakat, amiket a tanáraiktól hallottak és soha nem tudtak elfelejteni

A gyerekek számára az iskolai tanárok egyfajta második szülőként vannak jelen az életükben. Amikor épp nem otthon vannak a gyerekek, akkor általában az iskolapadban ülve figyelnek és próbálják elsajátítani, megtanulni a tanáraik által átadott bölcsességeket. Néha a tanárok szavai olyan mélyenszántóra sikerednek, hogy a gyerekeket egész életükben elkísérik, és még hosszú évtizedek múltán is szóról-szóra képesek azokat idézni.

1.

Dean Winchester

Amikor középiskolás voltam, a tesitanárunk megkérdezte, hogy szerintünk ki a legokosabb tanár az iskolában. A legtöbben a fizika és kémiatanárt mondtuk, de ekkor a tesitanár közbevágott: „Nem, én. Ugyanazt a fizetést kapom, mint ők, pedig én csak sportot játszok egész nap.”

2.

Dean Winchester

A mai napig emlékszem rá, amikor a fizikatanárom egyszer parfümöt fújt a terem egyik sarkába, majd elkezdett körbe-körbe szaladgálni a teremben, miközben azt kiabálta: „Érzitek az illatát, gyerekek? Ez a diffúzió!”

3. Spoiler: több, mint 4,7 ezer kedvelést kapott végül.

Dean Winchester

A fizikatanárom azt mondta, hogy ha összeszedek neki 500 kedvelést a Twitteren, akkor nem kell megírnom a holnapi dolgozatot. Szóval itt egy kép róla, amint környezettudatos módon műanyag zacskókat hasznosít újra.

4.

Dean Winchester

A tanárom megpróbálta kinyitni az ablakot, de nem sikerült, szóval kifakadt: „Legközelebb, ha az én termembe jöttök gyerekek, hozzatok magatokkal saját oxigént!!”

5.

Dean Winchester

A tanárunk gyakran aludt el a képen látható pózban, de mindig ,amikor megkérdeztük, azt mondta, hogy nem aludt, csak spirituális utazást tett.

6.

Dean Winchester

A kémiatanárunk szólt, hogy eszünkbe ne jusson puskázni, mert biztonsági kamera van felszerelve, és mindent látni fog. Ez mind szép és jó lett volna, ha a padokból nem lehetett volna tökéletesen látni, hogy a biztonsági kamera kábele túl rövid ahhoz, hogy be lehessen dugni a konnektorba.

7.

Dean Winchester

Az év vége felé jártunk, amikor az utolsó rajzórán a tanár közölte, hogy szerinte borzalmas a munkám, és ha a helyemben lenne, akkor bizony felgyújtaná. Az egész napot a vécében sírva töltöttem, pedig tudod hányast adott a rajzra? 5-öst. Azt mondta, hogy csak azért, mert neki személy szerint nem tetszik, az még nem jelenti azt, hogy rossz lenne a munkám. Ez különbözteti meg a rajzórát a többi tantárgytól. Itt nincs jó vagy rossz munka.

8.

Dean Winchester

Egyszer megosztottam egy bejegyzést a Facebookon, hogy annyira félek a kémiadolgozattól, hogy már rémálmaim vannak miatta. A kémiatanár az ismerősöm volt, úgyhogy aláírta, hogy neki is rémálmai vannak arról, hogy dolgozatot írok nála.

9.

Dean Winchester

Tanár: milyen családfajtákat ismersz?
Én: kis család, nagycs…
Tanár: nem. mondom, milyen családfajtákat ismersz?
Én: poligámia, monogá…
Tanár: CSAK MONDD, HOGY MILYEN FAJTÁK VANNAK!
Én: LABRADOR, SPÁNIEL, NÉMET JUHÁSZ, DOBERMAN!
Tanár:
Tanár: Nem. Kis család és nagycsalád.

10.

Dean Winchester

A fizikatanárom egyszer azt mondta, hogy a színek nem léteznek. Minden csak attól függ, hogy az adott tárgy milyen, rá jellemző módon nyeli el, illetve veri vissza a fényt. Színesnek érzékeljük őket, pedig valójában szürkék. Szóval az egész körülöttünk lévő világ egy hazugság.

11.

Dean Winchester

A matematika tanárom egyszer azt mondta, hogy ideje megtanulnom fejben számolni, mert nem mindig számolhatok majd a kezeimen. LOL. Miért?

12.

Dean Winchester

A nyelvtarnárom egyszer azt mondta, hogy ha rossz nyelvtannal használunk egy nyelvet, akkor a hajunk és a szőrünk gyorsabban nő. Kezdj, amit akarsz ezzel az információval.

13.

Dean Winchester

A társadalomtudomány tanárom egyszer lerajzolt engem dolgozatírás közben, és megkért, hogy máskor ne legyek ilyen szomorú.

14.

Dean Winchester

Az iskolaigazgatónk egyszer azt mondta: „Mindig, amikor rád nézek, elfelejtem azt a szót…ó, igen. Ez a szó az agy.”

15.

Dean Winchester

„A létező legalacsonyabb vizsgajeggyel mentem át az érettségin. Ha egy ilyen idióta, mint én meg tudtam csinálni, akkor bármelyikőtök képes rá!” A tanárom hatalmas tapsot kapott ezután.

16.

Dean Winchester

Ha pulykákkal lógsz, sosem leszel képes a sasokkal szállni!

17.

Dean Winchester

Tanár: be kellene kapcsolnunk a légkondicionálót.
Diákok: wow, lett légkondicionálónk?
Tanár: igen. *és kinyitotta az ablakot*

18.

Dean Winchester

A történelemtanárom gyarmatosító férfinak öltözve jött be az órára, majd azt mondta: „Ha képet akartok készíteni rólam, hogy internet sztárrá tegyetek, akkor siessetek, mert 30 másodperc múlva kezdjük az órát!”

forrás

14 óriási szobor a világból, amihez képest a Szabadság-szobor csak egy apróság

2 perce érkezett!Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS