in

20+ lenyűgöző tény a Földről, amit nem mondtak el nekünk a földrajzórákon

Bár gyerekkorunkban a legtöbben csillogó szemekkel ültünk a földrajzórákon, valójában mégis vajmi keveset tudunk a saját bolygónkról. Az évről-évre történő tudományos felfedezésekkel persze többé-kevésbé tisztában vagyunk, ám akadnak olyan kevésbé nagy port kavart dolgok is, melyekkel szintén illene képben lennünk. Tudtad például, hogy az Atlanti-óceán közepén található egy tenger, aminek egyetlen tengerpartja sincsen? Hát azt, hogy Afrikában található egy olyan terület, ami senkinek sem kell?!

Nem baj ha nem, cikkünkben ugyanis most épp ilyen és ehhez hasonló lenyűgöző és izgalmas tényeket gyűjtöttünk össze a Földről, melyeket valamiért elfelejtettek nekünk elmesélni a földrajzórákon.

  • A Tunéziában található Chott el Djerid-tó rózsaszín. Ez annak köszönhető, hogy mivel a tó nyaranta kiszárad, ezért hihetetlenül magas a sótartalma, amin keresztül a napsugarak megcsillannak – és ez okozza a ró rózsaszín, olykor egyenesen élénkpiros színét. A legenda szerint egyébként itt született Pallasz Athéné görög istennő, a tó közelében fekvő területeket pedig filmforgatásokhoz szokták használni, többek között a Csillagok háborúja filmek jeleneteit is itt forgatták.

  • A legforróbb hely a világon nem az afrikai sivatagban, hanem az Egyesült Államokban található. A Furnace Creek egy aprócska község, ami a kaliforniai Death Valley-ban található. A legmagasabb feljegyzett hőmérséklet itt +57 °C volt, amivel egyébként világrekorder.
Hotel Furnace Creek-ben.

  • Az óceánok mélyén nagyjából 20 millió tonna arany található. Ha ezt sikerülne valahogy kinyerni, az elég lenne hozzá, hogy a Földön élő összes embernek nagyjából 6,3 millió forintnak megfelelő arany jusson.
  • Egyes elméletek szerint a Földnek egyszer két holdja volt. Bizonyos mértékben ez a mai napig így van, mivel a Cornell Egyetem csillagászai 2012-ben megfigyelték, hogy a Föld mellett elsuhanó aszteroidák bizonyos ideig a Föld vonzáskörzetébe kerülnek, így annak természetes holdjává válnak.

  • A grúz nem olyan, mint a világ többi nyelve. Ez ugyanis egyike azoknak a kartvéli nyelveknek, amiknek sem az eredete, sem a kapcsolata nem bizonyítható más nyelvcsaládokkal.
  • Franciaország és Hollandia határa a Karib-tenger mentén húzódik. Egészen pontosan egy kicsi szigeten, Saint Martin-on. A sziget nagyobbik része Franciaországhoz, kisebbik része pedig Hollandiához tartozik. Érdekes módon nemcsak az euró, de az amerikai dollár is hivatalos fizetőeszköz, illetve a pilóták úgy vélik, hogy a világ összes nemzetközi repülőtere közül szigeten található Princess Juliana repülőtérre a legnehezebb leszállni, mivel a kifutópálya kezdete nagyon közel van a Maho-strandhoz, ahol mindig hemzsegnek a turisták.

  • Szaúd-Arábiában nincs egyetlen természetes víztározó sem, ezért az ottani vizet a földalatti bányászat révén nyerik ki. A tudósok úgy vélik, hogy még jó sok ideig elegendő lesz számukra az ott található víztartalék.
  • A Sargasso-tenger különlegessége, hogy az Atlanti-óceán belsejében található, és egy partja sincsen. A Sargasso-tengert három ellentétes irányú áramlás (Golf-áramlat, Egyenlítői-áramlat és az Antilla-áramlat) mozgatja, ezért az óramutató járásával azonos irányba forog. Az egyetlen tenger a világon, aminek nincs partja. Nevét a sargassum nevű algáról kapta, ami itt nagy mennyiségben megtalálható, és az áramlatoknak köszönhetően rendszeresen a felszínre tör, hatalmas ,,szigeteket” alkotva.

  • A Csendes-óceán északi részén található egy hatalmas szemétsziget, ami a nagy csendes-óceáni szemétsziget nevet viseli. Ez a „sziget” a tengeráramlatok által összeterelt, vízfelszínen és az alatt lebegő hulladékhalomból áll. Nagyjából 100 millió tonna különféle hulladékot tartalmaz, területe pedig hatszor akkora, mint Magyarországé.Az alábbi képen egyébként egy fejlesztés alatt álló technológiát láthattok, mellyel az óceánokat szeretnék megtisztítani a tudósok.

  • Chicago és New York a legnagyobb lengyel diaszpórával rendelkező városok a világon. Ennél több lengyel már csak Varsóban él.
  • A világon számos olyan hely található, aminek a neve egyetlen betűből áll. Példának okáért ott a lengyel Å falu, a dániai Ø dombok, a franciaországi Y falu, a brit E folyó vagy az amerikai Oregonban található D folyó.

  • A Bír Tauíl egy Szudán és Egyiptom határán fekvő terület, ami senkinek sem kell. Bár történelmileg Egyiptomhoz tartozik, az mégsem ismeri el sajátjának.

  • Néhány magánszemély azonban már megpróbált jogot formálni a kérdéses területre: például a lenti képen látható Jeremy Heaton, aki az amerikai Abingdon város egyik lakosa, és csak azért utazott Afrikába, hogy az említett területen létrehozza a saját maga királyságát. Hazatérve koronát rakott a lánya fejére és megkérte a barátokat és rokonokat, hogy innentől kezdve hívják őt Emily hercegnőnek. Az orosz üzletember, Dmitrij Zsikharev szintén megpróbált jogot formálni a területre, ő Bír Tauíl-t még védjegyként is regisztrálta.

  • A londoni Claridge’s hotel 212-es számú szobáját 1945. július 17-én egy napra Jugoszláviai területnek nyilvánították. Ennek oka az volt, hogy II. Karađorđević jugoszláv hercegnek jugoszláv földön kellett születnie ahhoz, hogy ne veszítse el a trónhoz való jogát.
  • Ha határt lépsz Kína és Afganisztán között, akkor 3,5 órát utazhatsz az időben. Afganisztán ugyanis az UTC +4:30 időzónában, Kína pedig az UTC +08: 00 időzónában található.
  • Nemcsak a Kínai Nagy Fal látható az űrből, hanem a szmog is Peking felett. A környezetvédelmi helyet Kínában annyira rossz, hogy a légszennyezést már a NASA műholdjai is észlelték.

  • Kínának egyébként összesen 14 országgal van szárazföldi határa: Vietnám, Mianmar, Laosz, Bhután, Nepál, India, Oroszország, Mongólia, Pakisztán, Afganisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán valamint Észak-Korea.
  • A Föld naponta egy teljes fordulatot hajt végre a tengelye körül, de a sebesség függ attól, hogy a bolygó mely részén tartózkodunk. Az Egyenlítőn állva például 1609 km/h-ás sebességgel forognánk, míg a pólusokon állva meg sem mozdulnánk.
  • Az Új-Zélandon található Whanganui folyó egy jogilag elismert élőlény, ami bizonyos jogokat is birtokol. A maori törzsek ősének tekintik, ezért a vizet szennyező embereket olyan büntetéssel sújtják, mintha embertársuk ellen követtek volna el testi sértést.

  • Agloe egy fiktív hely az Egyesült Államok földrajztérképén. A New York állambeli Colchester város egyik kereszteződésénél található, és a General Drafting Company (térképgyártó cég) alapítói, Otto G. Lindbergh és Ernest Alpers találták ki annak érdekében, hogy észre vegyék, ha valaki lemásolja a térképeiket és ezzel szerzői jogokat sért. A szerzői jogi csapda azonban később valódi hellyé vált – a város nyilvántartásba vette, mint kerület.
  • Az Inaccessible Island (elérhetetlen sziget) az Atlanti-óceánon található és a Tristan da Cunha szigetcsoport része. A lakatlansziget minden oldalát hatalmas sziklák veszik körül, ezért rendkívül nehéz megközelíteni. A szigeten ennek köszönhetően páratlan állatfajok maradtak érintetlenül, mint az aranytollú pingvinek (lenti fotó), sárga-tollú albatroszok és az atlantisz-guvat – a világ legkisebb röpképtelen madara.

  • Észak- és Dél-Korea katonai és diplomáciai tárgyalásai hosszú ideig a Panmindzson demilitarizált övezetében zajlottak. A két állam képviselői egy speciális asztalnál kommunikáltak egymással, melynek két fele a két eltérő országban található. A tárgyalásoknál tilos volt átnyúlni vagy bármit is áttenni az asztal másik oldalára. 2018-ban ezt beszüntették, azóta Panmindzson valóságos turisztikai attrakcióvá vált.

Így néz ki a két korea közötti a demilitarizált zóna. A fenti képen Észak-Korea, a lenti képen Dél-Korea szemszögéből nézve.

forrás

Norbi nekiment a kövéreknek, így karácsony alkalmából. Megint az elhízott Magyarokat ekézi

14 hollywoodi sztár, akik okosabbak, mint a Harvardon diplomázottak