Ha saját házunk vagy lakásunk van, az mindig a siker és a jólét szimbóluma. Legalábbis nálunk, nyugaton azonban az emberek sokszor szándékosan a bérelt lakásokat részesítik előnyben. A statisztikák szerint Németországban a lakosság mintegy 55%-a él albérletben, és ez a szám évről évre növekszik. De miért nem tudják megengedni maguknak a németek, hogy saját otthont vásároljanak?
A jelenség magyarázata nagyon összetett, de a Híraréna-nál utánajártunk ennek az érdekes statisztikának, és elmagyarázzuk, hogy saját ingatlan vásárlása helyett miért döntenek inkább az albérletek mellett a németek.
Mielőtt belevágnánk, fontos tudni, hogy Németországban sokkal olcsóbb lakást bérelni, mint vásárolni, és a helyi törvények is a bérlők védelmében készültek. Elég csak ránézni az árakra: a bérleti díj általában 15-20 euró/m2 havonta, míg ha saját lakást szeretnénk vásárolni Németországban, azért körülbelül 10.000 eurót kell fizetnünk négyzetméterenként. Persze a legtöbb német családnak nem is a pénz jelent akadályt.
Összességében a németországi lakásbérlés sokban különbözik a miénktől. Az ottani lakásokat szinte mindig bútorozatlanul bérlik az emberek, amik sokszor annyira csupaszak, hogy még mennyezeti lámpa sincs például a szobákban, csak egyszerűen vezetékek lógnak a plafonról. Van olyan ház, amit berendezett konyhával és fürdőszobával lehet bérelni, de olyan is van, ahol ezeket is magunknak kell intéznünk.
A németországi albérletek legérdekesebb tulajdonsága, hogy az emberek legtöbbször nem is magánszemélyektől bérlik a lakásokat, hanem közvetlenül bankoktól. Ennek a ténynek köszönhető az, hogy a legtöbb lakásban a falfestésen és a padlóburkoláson kívül sokszor mindent a bérlőknek kell intézniük.
Az ilyen lakásokban a bérlők szinte bármit megtehetnek, egyetlen feltétellel: a lakásokat pontosan ugyanolyan formában kell majd visszaadniuk a banknak, amilyenben kapták. Magyarán akár szét is fúrhatjuk a falakat lyukakkal, de fontos, hogy mielőtt kiköltözünk, mindenképpen tüntessük el a nyomokat. Ellenkező esetben a bank bírságot fog kiszabni a bérlőre.
Egy másik pozitívum: a szerződés lejártáig a lakás tulajdonosa (legyen az bank vagy magánszemély) nem tudja kilakoltatni a bérlőket. A magánszemélyekkel általában 1-10 évre kötnek határozott idejű szerződést a bérlők, míg a bankok ennél sokkal hosszabb időre is kínálnak lakást. A bankok egyik nagy előnye, hogy automatikusan levonják a pénz a számláról, így a bérlőknek semmi dolguk sincs ilyen téren.
Természetesen, mint mindennek, ennek is van árny oldala. Az egyik legnagyobb, hogy általában hatalmas verseny folyik a lakásokért, és van úgy, hogy egy lakásra 30 ember is jelentkezik, akik közül a bank végül egyéni elbírálás alapján választja majd ki a győztes befutót. Értelemszerűen mindig a leggazdagabb és legmegbízhatóbb emberre esik ilyen esetben a választás.
A nekünk furcsának tűnő albérleti szokásaiknak köszönhetően azonban a németek az egyik legtöbbet költöző nép a világon: életük során a németek átlagosan legalább négyszer váltanak lakhelyet. Ez számukra nagyon kellemes, hiszen minden probléma nélkül költözhetnek több száz kilométerrel odébb egy új munkahely miatt például, és a legkisebb stressz sem éri őket költözés közben. Előfordul olyan is, hogy az emberek egyszerre két lakást is bérelnek – egyet a szülővárosukban, egyet pedig az ország túlsó felén, ahol a munkahelyük található.
Nem állíthatjuk magabiztosan, hogy követendő ez a német példa, de azt sem mondhatjuk róla, hogy rossz. Egyszerűen ilyen a mentalitásuk, és nekik ez megfelel, jól érzik magukat így. Te mit gondolsz erről? Képes lennél így élni?
