in

A pszichológusok elmagyarázzák, hogy miért nem tudjuk megtenni ezt a 6 dolgot álmunkban

Habár még mindig nem értjük teljesen az álmaink célját, ez még nem akadályozza meg az agyunkat abban, hogy éjjelente alternatív világokat alkosson, és furcsa cselekményekkel szórakoztasson bennünket, amiket aztán reggelre legtöbbször teljesen elfelejtünk. Ugyan mindannyiunk álma más és más, látszólag azonban mégis vannak bizonyos „szabályok”, melyeket egyikünk sem tud megtenni álmában.

A Liked.hu-nál most kutatások eredményeivel és pszichológusok véleménye alapján mutatjuk be, hogy miért nem látunk például soha mobiltelefonokat az álmainkban, vagy hogy miért nem látjuk a saját tükörképünket.

Egy kutatás szerint a nőknek csak a 3,55%-uk, a férfiaknál pedig még ennél is kevesebb, 2,69%-uk lát mobiltelefont az álmaiban. Ez a tény összefüggésben lehet azzal, hogy a mobiltelefonok, csakúgy, mint más modern számítástechnikai eszközök, még viszonylag újdonságnak számítanak az életünkben és az agyunk nem szokott hozzájuk kellően.

Van egy elmélet, ami szerint azért álmodunk, hogy az agyunk feldolgozza a szorongásainkat, félelmeinket, és ezáltal segítsen a stresszes helyzetek kezelésében. Az álom tehát egyfajta védelmi mechanizmusként működik, és a dolgok, amikről álmodunk, általában az emberi elme mélyebb részeiről származnak, és jobban kapcsolódnak például a felmenőinkkel kapcsolatos problémákhoz, vagy a harc és a túlélés szükségletének problémáihoz.

1. Miért nem látunk mobiltelefonokat?

Egy kutatás szerint a nőknek csak a 3,55%-uk, a férfiaknál pedig még ennél is kevesebb, 2,69%-uk lát mobiltelefont az álmaiban. Ez a tény összefüggésben lehet azzal, hogy a mobiltelefonok, csakúgy, mint más modern számítástechnikai eszközök, még viszonylag újdonságnak számítanak az életünkben és az agyunk nem szokott hozzájuk kellően.

Van egy elmélet, ami szerint azért álmodunk, hogy az agyunk feldolgozza a szorongásainkat, félelmeinket, és ezáltal segítsen a stresszes helyzetek kezelésében. Az álom tehát egyfajta védelmi mechanizmusként működik, és a dolgok, amikről álmodunk, általában az emberi elme mélyebb részeiről származnak, és jobban kapcsolódnak például a felmenőinkkel kapcsolatos problémákhoz, vagy a harc és a túlélés szükségletének problémáihoz.

2. Miért nem tudunk írni, olvasni vagy beszélgetni másokkal?

Az agyunk azon régiói, amik a nyelv értelmezéséért felelősek, alvás közben kevésbé aktívak. Ebből kifolyólag a nyelvek értelmezése és azok használata nagyon nehézkes feladattá válik álmunkban.

Egyes emberek megfigyelték, hogy nem tudnak beszélni az álmaikban, és ilyenkor a más emberekkel folytatott kommunikáció sokkal inkább telepátiára hasonlít, mintsem tényleges beszédre. Alvás közben tehát képesek vagyunk megérteni a fogalmakat, ötleteket, és képesek vagyunk kifejezni magunkat, de nem igazán hallunk hangokat vagy látunk más embereket beszélni.

Ugyanez vonatkozik az olvasásra, írásra vagy az idő leolvasására. Van egy általános elképzelésünk, de ritkán vagyunk képesek például szavakat megkülönböztetni, vagy megmondani álmunkban a pontos időt.

3. Idegenekkel találkozás.

Van egy elmélet, mely szerint az agyunk nem képes új embereket „kitalálni”, tehát mindenki, akit valaha is láttunk álmunkban, olyan emberek voltak, akikkel már találkoztunk valahol és az agyunkban elraktározódott a megjelenésük. Annak ellenére, hogy az álmaink felépítéséből adódóan nincs lehetőségünk tesztelni ezt az elméletet, a tudósok is úgy vélik, hogy ez a hipotézis akár igaz is lehet.

Álmaink nagy része valószínűleg az életünk leghétköznapibb elmein alapul, ezért az álmunkban látott idegeneket valószínűleg már láttuk valahol korábban. Lehet persze, hogy nem emlékszünk rá, mert az éber állapotban történt interakció olyan rövid és jelentételen volt, mint amikor például nagy tömegben vagy a televíziós reklámban látunk valakit, majd néhány másodperc múlva teljesen elfelejtjük őket.

Elméletileg persze semmi sem akadályozhatná meg az agyunkat abban, hogy új arcokat hozzon létre, azonban még így is valószínűbb, hogy minden álmunkban látott arcvonás egy-egy korábban látott személyhez köthető.

4. Fizikai tevékenységek végzése

Valószínűleg mindannyian átéltük már, ahogy megpróbálunk futni, harcolni vagy mondjuk magasra ugrani, de olyan érzésünk van, mintha az egészet lassítva és iszonyatosan ügyetlenül csinálnánk, bármennyire is próbálkozunk. A kutatók úgy vélik, hogy ennek oka abban a tényben keresendő, hogy alvás közben teljesen másképp fogjuk fel az időt – hol gyorsabbnak érezzük, hol lassabbnak.

Külön érdekesség, hogy az álmainkat a REM fázisnak hívott alvási szakaszban látjuk, amikor az izomtónusunk átmenetileg megszűnik. Az agyunk ily módon gondoskodik arról, hogy fizikailag ne utánozhassuk alvás közben az álmunkban látott cselekedeteinket. Az álmunkban átélt lassított és ügyetlen érzés oka tehát ez a hiányzó izom-visszajelzés is lehet, ami nagyon lassan zajlik álmunkban.

5. Tükörbe nézés

A tükrök és a tükröződések egy másik nagy rejtélyt képezik az álmainkban. Amíg ugyanis a való világban a reflexeket és a tükröződéseket a fizika törvényei irányítják, addig az álmunkban sokkal inkább a tudatalatti elvárásaink és emlékeink dominálnak, vagyis durván szólva a „való élet szabályai” ott nem érvényesek. Ennek a ténynek köszönhető az, hogy általában elmosódott, homályos alaknak látjuk magunkat a tükörben, vagy azt látjuk, hogy az arcunk furcsa mód átalakult.

Vannak, akik úgy vélik, hogy mivel az álmok valamilyen módon próbálnak segíteni bennünket az ébrenlétünk feldolgozásában, ezért az álmunkban a tükörben látott tükröződésre is inkább az a magyarázat, hogy miként tekintünk magunkra pszichológiai szempontból, mintsem reálisan. Ebből kifolyólag a tükörben látott dolgok összefüggésben lehetnek a mindennapi életünkben történt eseményekkel, az önbecsülésünkkel vagy az esetlegesen átélt nehéz időszakunkkal.

6. Ízek érzése álmunkban

A téma szakértője szerint az emberek ritkán élik meg teljes egészében az „étkezés élményét” álmukban, és bár hajlamosak vagyunk visszaemlékezni arra, hogy éppen enni készültünk vagy ettünk valamit, de ritkán emlékszünk magára az étkezés folyamatára, és aki esetleg még emlékszik is erre, az sem tudja meghatározni, hogy mit evett, vagy hogy milyen ízű volt az étel.

Álmainkban az agyunk álomélményeket hoz létre számunkra, melyekhez már megélt valós események tapasztaltait, vagy a saját ötleteit használja fel, és ettől függ, hogy egy-egy dolgot hogyan és milyennek élünk meg álmunkban. Mivel az ételek ízének érzése egy nagyon összetett jelenség, ezért az agyunk inkább legtöbbször elkerüli ennek a megalkotását, és ennek köszönhető az a tény, hogy még ha tudjuk is, hogy ettünk valamit álmunkban, akkor sem tudjuk, hogy mit, és pláne, hogy milyen ízű volt.


Bónusz: az internetezők megosztották azokat a dolgokat, amiket valamiért nem tudnak megtenni az álmaikban:

  • Soha nem tudtam a lábamon járni. Mindig furcsa mód lebegtem, mintha valaki mindig feltartana a magasba. @AttackParty / reddit
  • Nem tudok futni a logikámat használva, botlás nélkül. A valóságban rendkívül jók a rejtőzködő képességeim, de álmomban olyan, mintha egy óriási lufival sétálnék, ami nem enged rendesen mozogni. @AnneAuthor / reddit
  • Az álmaimban nem tudok lámpákat kapcsolni, autót vezetni, és úszni sem. @tangyradar / reddit
  • Soha nem emlékszem nevekre vagy számokra az álmaimból. Még akkor sem, ha az álmomban többször is megmutatják nekem. @Phantomdust84 / reddit
  • Álmomban nem tudom elfújni a gyertyákat a születésnapi tortákon. @The1983 / reddit

Te milyen hétköznapi dolgokra nem vagy képes álmodban? Meséld el nekünk hozzászólásban az álmaiddal kapcsolatos észrevételeidet!

forrás

Megkapták a védőoltást, 48 órával később meghalt két egészségügyi dolgozó!

21 “előtte-utána” fotó, ami arra késztet, hogy megállj és elgondolkozz kicsit a világ dolgain