in

Egy nő, aki azt állítja, hogy 6000-ben járt. – Bizonyítékként egy fura növényt is magával hozott a jövőből

Elég régóta gondoljuk úgy, hogy már semmi sem tud meglepni bennünket, de újra és újra rá kell jönnünk, hogy ez nem igaz. Mostani cikkünkben egy hölgy állítja, hogy járt a jövőben. De nemcsak 100-120 évvel repült előre, hanem több ezerrel.

Állítása szerint tudja, milyen lesz az élet kb. 4000 év múlva, mivel ő 6000-ben járt. A finn származású Chloe 1965-ben a Finn Nemzeti Laboratóriumban kezdett dolgozni. Ez idő alatt elég sok bölcs és érdekes emberrel ismerkedett meg. Például tudósokkal, vegyészekkel, biológusokkal és fizikusokkal.

A nő egy titkos projekttel foglalkozott, melynek összes dokumentumán a “Top Secret” felirat díszelgett. Chloe szerint az aktákban olyan kutatási anyagok voltak, mellyel az emberek életminőségén szerettek volna javítani.

Állítása szerint a laboratórium két részből állt. Az egyik a földfelszínen a másik a föld alatt volt. Egyes részeiben a tudósok olyan különleges rakétákat készítettek, melyek képesek elpusztítani a bolygónkat fenyegető veszélyes aszteroidákat. Egy másik részlegen olyan tengeralattjárót hoztak létre, amivel a katonaság elképesztő gyorsasággal tudott közlekedni a víz alatt.

A legérdekesebb viszont az a szoba volt, ahol időutazó gépet építettek. A nő hangsúlyozta, hogy a szerkezet kész volt és már tesztelték is. Egyetlen probléma volt vele. Csak a jövőbe tudta elrepíteni az embert. Ennek azaz oka, hogyha elküldenek valakit a múltba és megváltoztat benne valamit, akkor az hatással lesz a jelenre. Chloe azt állítja, hogy a gép az egész szobát elfoglalta.

Chloenak lehetősége nyílt elutazni a jövőbe, és bizony élt is vele. Pontosan 1966. augusztus 3-án küldték őt a jövőbe. Fogta, leült a gépen lévő székre, amihez hozzáerősítették karjait és lábait egy szíjjal, majd egy fémdarabot tettek a fejére. Hirtelen különös érzés lett úrrá rajta majd elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, kiderült, hogy Kr. E. 6000-ben van.

A nővel egy interjút is készítettek, ami megtekinthető a Youtubeon. Elmondta, hogy számos történetet hallott arról, hogy mi vár bolygónkra a jövőben, viszont amit látott az egyszerűen elképesztő. Hangsúlyozta, hogy a világ teljesen más hely lett, és szinte rá sem ismernénk.

Nem voltak utak, se autók. Mindenki a levegőben közlekedett. A földet zöld fű és virágok lepték el. A fák felhőkarcoló magasságig nőttek. A legérdekesebb számára az volt, hogy a növények nem hasonlítottak azokra, amiket mi ismerünk. Ez bizony a géntechnológia eredménye. Sok állattal találkoztam, mindenhol macskák és rókák futkorásztak, sőt sok kígyóra és rovarra lettem figyelmes.

Azt mondta, hogy 4529-ben a tudósok adtak egy második esélyt a dinoszauruszoknak és kifejezetten nekik hoztak létre egy állatkertet. Szavai hitelességét egy titokzatos növénnyel igazolta, amit sikerült a jövőből visszahoznia.

Azt is elárulta, milyen lesz az emberek élete… a jövőben állítólag nem lesz szükség rendőrségre, mivel az összes ember születésénél fogva kap egy mikrochipet, ami elárulja, hogy elkövetett-e valamilyen bűnt vagy sem.

A felhőkarcolók szokatlan fémből készülnek, amelyet a 21. században még nem ismerünk. Minden elektromossággal fog működni, így a gáz és más anyagok megszűnnek, hogy ezzel is kíméljék a bolygót.

Ebben a videóban megnézheted, hogy mikről beszél még Chloe. Az interjú viszont csak angol nyelven elérhető.

forrás

Íme a világ legelső ikerpárja, akik nemváltoztató műtéten estek át

Több, mint 200 urna és koporsó hömpölyög a tengeren Olaszországban