in

10 embertípus, akik csökkentik az önbecsülésed

Ha eddig abban a hitben voltál, hogy csak a negatívan gondolkodó emberek tudnak mérgezőek lenni az életedre, akkor el kell, hogy keserítsünk. Akadnak olyan “barátok”, akik kezdetben minden szépet és jót kívánnak neked, de amint eljő a siker, egyből 180 fokos fordulatot vesznek és már nem örülnek annyira neked, mint előtte. Mai cikkünkben olyan embertípusokat hoztunk el, akik képesek egy pillanat alatt összezúzni az önbecsülésed. Ki akarna olyan személlyel lenni, aki folyton kritizálja, állandó jelleggel pletykál valakiről, energiavámpírként viselkedik és így tovább. Az ilyen embereket mielőbb ki kell iktatni a mindennapokból, ha nyugodtan és egészségesen akarsz élni.

1, Szókimondó.

Vannak emberek, akik úgy viselkednek, mintha csak az ő véleményük lenne a legfontosabb. Ezek a személyek könnyen átléphetnek bizonyos határokat és kéretlen tanácsokkal láthatják el társaikat. Ritkán gondolnak bele, hogy mások mit érezhetnek.

A szókimondó emberek, olyan dolgokat oszthatnak meg társaikkal, ami alapjáraton nem is igaz rájuk. Azzal próbálják növelni a saját önértékelésüket, hogy a másik illetőket lehúzzák. Az ilyen emberekkel felesleges is foglalkozni.

2, Pletykafészek.

Vannak emberek, akik egyszerűen képtelenek pletyka nélkül élni. Minden szaftos részletet tudnak és tudni is akarnak mások életéről és nem tudják magukba tartani ezért az első adandó alkalommal elpletykálják. A pletykák és hamis hírek folyamatos hallgatása egyre több negatív dolgot hoz elő, mely befolyásolja a gondolkodást.

Ne feledd, aki neked pletykál valószínű másnak is árulkodik a te személyes dolgaidról, ezért jobb nem megosztani az ilyen emberekkel az infókat.

3, Nárcisztikus.

Egyes személyek minden beszélgetést képesek úgy alakítani, hogy ők legyenek a középpontban. Az, hogy veled épp mi van egyáltalán nem érdekli, csak a te mondanivalód témájából eszébe jut egy olyan sztori, ami hozzá fűződik.

Természetes, hogy mindenki szeretne magáról mesélni, de az ilyen emberekkel folytatott beszélgetés után érzelmileg üresnek fogod magad érezni. Az ilyen személyek arra használnak, hogy növeljék az egójukat.

4, Energiavámpírok.

Néha úgy érezheted magad egy beszélgetés során, mintha eltűnt volna az energiád. Ez azért van, mert egy energiavámpírral folytattál beszélgetést. Az ilyen emberek nagyon jól manipulálnak, és a negatív érzelmekből táplálkoznak. Sajnos kezdetben nehéz őket felismerni, de idővel mindenki rájön ki az, aki elveszi az energiáit.

Ha egy bizonyos személlyel való kommunikáció után mindig szorongó vagy depressziós leszel, akkor valószínűleg valami nincs rendben. A helyzet kezelése céljából alaposabban vizsgáld meg kapcsolatot.

5, Drámakirálynők.

A drámakirálynők mesterei a probléma generálásnak. Életük egy érzelmi hullámvasúthoz hasonlít, és bizony téged is képesek magukkal rántani. A drámakirálynők akaratod ellenére belekevernek az ő drámáikba és úgy érzik, hogy a te felelősséged segíteni nekik a probléma kezelésében. Ha a tanácsaid nem felelnek meg az elvárásaiknak, akkor rossz barátnak tekintenek és elkezdenek manipulálni.

6, Fotelkritikusok.

Vannak emberek, akik túl képzettnek gondolják magukat és képesek mindenben hibát találni. Bizonyos helyzetekben hasznos lehet a visszajelzés megszerzése, de csak akkor, ha az, aki adja, valójában ért a témához. A fotelkritikusok különféle témákkal kapcsolatban spekulálhatnak, ám valójában nincs valódi tapasztalatuk.

A fotelkritikusok alááshatják a bizalmad azáltal, hogy kéretlen tanácsokat adnak és olyan visszajelzést nyújtanak, amelyet nem igazán érdemes megfontolni. Ha ő közeli barát vagy családtag, nehéz lehet, nem személyeskedésnek venni a dolgokat.

7, Vezéregyéniségek.

Vannak emberek, akik akkor is dirigálnak és feladatokat osztogatnak, ha nem kellene. Úgy viselkednek, mintha ők termelték volna ki a spanyol viaszt, és mindig mindent jobban tudnak, mint mások. Ha valaki nem követi az utasításokat jaj neki, mert dührohamban tör ki.

Ha mások irányítanak azzal elpusztítják az önbizalmad és nem biztosítanak lehetőséget, hogy teljes mértékben kiteljesedj. Mindig úgy érzik, nekik kell jóváhagyni, ha meg akarsz hozni egy döntést. Ez hosszútávon nagyon mérgező tud lenni.

8, Manipulátorok.

A manipulátorok tökéletesen tudják, mit akarnak, és a céljaik megvalósítása érdekében bármire képesek. Úgy csűrik-csavarják a mondatokat, hogy te érezd magad kellemetlenül. Ha közelebbről megismersz egy manipulátort, észre fogod venni, hogy ritkán szereznek közeli barátokat, és nem képesek hosszú távú kapcsolatok kialakítására.

9, Cinikusok.

A cinikus emberek túl sok negatívumot hozhatnak az életedbe. Noha az utóbbi években sok film ezeket az embereket vonzónak ábrázolta, mégis ronthatja a pszichológiai stabilitást, ha romantikus viszont létesítesz velük. A cinikusok anélkül, hogy végig gondolnák a dolgokat negatív színben tüntetik fel a dolgokat, mit sem törődve azzal, hogy az adott dolog neked nagyon is fontos.

A cinikusok általában aláássák önbizalmad, és úgy érzékeltetik, hogy az eredményeid nem jelentenek semmit. A cinikusok könnyen elutasítottnak és bizonytalannak érzik magukat, de nem a te feladatod, hogy javíts a pszichológiai traumájukon. Az ilyen emberekkel is nehéz az élet.

10, Falakat emelők.

Bár mindennek a kulcsa a kommunikáció a falakat emelő emberek ezzel az állítással nem értenek egyet. Inkább a passzív-agresszív kommunikációs formát használják. Ezek az emberek nem képesek egészségesen és érett módon kezelni a haragjukat, sőt “megbüntetik” barátaikat és családjukat, ha kellemetlenséget tapasztalnak.

Az ilyen emberek gyakran érzik úgy, hogy érzelmileg megsebezték őket, holott semmi ilyesmiről nincs szó. A többi embert, aki hajlandó lenne békés úton megoldani a problémákat, magával rántja egy olyan helyzetbe, ahol már nem tudják, hogyan kellene kezelni a gondokat.

Te ismersz ilyen embereket?

forrás

11 példa, ami jól ábrázolja mekkora hatással vannak a sztárok a világ divatjára!

12 millióból műttette meg magát a fiatal lány, akit csak Berlini Barbie-ként ismernek!