in

OMGOMG CuteCute

18 ember megosztotta, hogy milyen kellemes felfedezésekbe botlott utazás közben

Utazás közben nemcsak kikapcsolódunk, hanem új ismereteket is szerzünk. Tanulmányozzuk a helyi kultúrát, figyeljük az ott élő emberek mindennapi életét és az adott hely sajátosságait. Ennek a kíváncsi megfigyelésnek köszönhetően pedig néha olyan érdekes felfedezéseket tehetünk, amik láttán kapkodva vesszük elő a mobiltelefonunkat a zsebünkből, hogy lefényképezhessük, és másoknak is megmutathassuk.

1. Egy hollandiai étterem, aminek a tulajdonosai némi fantáziával közelítették meg a dizájnt. Igaz, lehet benne némi hátsószándék.

Sok étteremben szándékosan kényelmetlen székeket használnak, hogy a vendégek ne akarjanak ott ülni órákig, hanem hamar átadják a helyüket az új vendégeknek.

2. Tokióban a nyilvános vécék átlátszók, ha szabadok, és elhomályosodnak, hogyha foglaltak.

3. Ebben a parkban sínek vannak a padok alatt, hogy mindig árnyékba gurulhassanak azok, akik le szeretnének ülni.

4. Ebben a parkban van egy hinta, amin a szülő és a gyermek egyszerre hintázhat.

5. Csak egy dél-koreai buszmegálló.

6. Kansas City-ben a kerékpártartók kerékpárzár formájúak.

7. Állj meg! A szeretet nevében…

8. Könyv ihlette padok Bulgáriában.

9. Hiszed vagy sem, ez egy minikávézó.

10. Háromszög alakú csatornafedél Kölnben.

11. Aszfaltba épített speciális jelzőlámpák azoknak, akik megszállottan nyomkodják séta közben a mobiljukat.

12. Kosárlabda pálya Párizsban.

13. Introvertált padok Finnországban. A finnek már csak ilyenek… 😀

14. Az angliai Shropshire-ben van egy cipzáras ház.

15. ,,Kerékpározás közben találtam ezt az utat.”

16. Egereknek készült lemezbolt, Svédországban.

17. Érintésmentes lift.


Bónusz: ezért jó tisztaságban élni.

,,Köszönjük, hogy tiszta vagy”

,,Egy munka miatt 3 hónapig laktam egy szállodában. Egyszer a takarítónők kellemes meglepetést hagytak az asztalomon.”

forrás

14 hollywoodi sztár, akik okosabbak, mint a Harvardon diplomázottak

RIASZTÁS! Durva SZÉLLEL ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20