in

AngryAngry OMGOMG

1 perce jött a hír! Mégsem lesz enyhítés 11.-e után?

Január 11-én jár le számos, a járványügyi védekezés kapcsán meghozott szabály, addig kell döntenie a kormánynak, hogy meghosszabbítja-e az intézkedések hatályát, vagy sem. Az operatív törzs mai tájékoztatóján elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy nem lesz enyhítés. Érkezik viszont – várhatóan a jövőhéten – a Moderna tegnap engedélyezett vakcinája. Müller Cecília kérdésre válaszolva ma a Magyarországon fejlesztett vakcináról is beszélt.

Mont megírtuk, Maruzsa Zoltán államtitkár azt mondta, a kormánynak azt javasolják, hogy a középiskolások továbbra is digitális tanrendben tanuljanak. Müller Cecília pedig azt mondta, a járvány nem ért véget, fontos, hogy az eddig meghozott intézkedéseket „betartsuk és megtartsuk.” Mindezek arra utalnak, hogy komoly enyhítés nem várható január 11-e után sem.

Müller Cecília tisztifőorvos megemlítette, hogy növekedett a napi fertőzöttek és elhunytak száma itthon is, de növekszik a gyógyultak száma is, de technikai okból az újabb gyógyultak számát nem vezették át, így azok még nem szerepeltek a közzétett adatokban – mondta a tisztifőorvos.

A járvány nem ért véget, bár új eszközök nyíltak meg a kezelésére, de továbbra is fontos a higiénés szabályok betartása – mondta a tisztifőorvos.

Rendben zajlik ez egészségügyi dolgozók beoltása, a jelentkezőket továbbra is várják, e-mailben is, mivel a vonalak égnek. szerda estik 31500 egészségügyi dolgozót oltottak be.

Müller Cecília azt mondta, a vakcinára regisztrálásra bátorít mindenkit a vakcinainfo.gov.hu-n, mert amennyiben eljutunk a lakossági oltási szintekre, ez értékes információ lesz a szervezés szempontjából, a lakosságnak a háziorvosok fogják ugyanis beadni a vakcinát.

Elkezdődött ma az idősotthonok lakóinak beoltása, négy, nagy létszámú idősotthonban, köztük a Pesti úti idősotthonban is, még egy budapesti, illetve egy pécsi és egy miskolci otthonban. 447 dolgozó és 779 gondozott jelentkezett oltásra.

Európában engedélyezték a Moderna vakcináját is, Magyarország 872ezer ember beoltására elegendő Moderna vakcinát fog kapni, azaz 1744000 adagot. A tervek szerint már a jövőhéten érkezhet hazánkba ebből a vakcinából is. A beérkező vakcinák mennyiségétől függően bővítik majd a hozzáférési lehetőségeket.

Kérdésekre adott válaszok

Mely háziorvosok adhatnak majd be vakcinát? Válasz: minden háziorvosra számítunk oltópontként, oltóorvosként. A rendelők alkalmasak a vakcina beadására, hűtő, orvostechnikai eszközök rendelkezésre állnak mindenhol. Ahogy a vakcinák érkeznek az országba, egyre szélesíteni tudják az oltható emberek körét.

Indokolt anagyvárosok közterületein előírt maszkhasználat? Válasz: feltétlenül indokolt, a vírus itt van velünk, a bevezetett intézkedések – fertőtlenítés, maszkhasználat, távolságtartás – fenntartása indokolt. A vakcina ugyan itt van, de a vírust hordozni lehet beoltva is, ezért bár a vakcina megvédi aki beoltatja magát, de a többieket csak a maszkhasználattal lehet megvédeni. (Vagyis a beoltottaknak is kell majd maszkot viselni, hogy megvédjék a többieket.)

Van új hír a koronavírus brit mutációjáról? Válasz: a tegnapi tájékoztató ideje alatt érkezett vissza az eredmény a további minták vizsgálatáról, és abban sem találták az angliai mutációt.

Hány influenzás beteget jelentettek ősz óta? Volt aki kért influenza elleni vakcinát, de nem jutott neki? Válasz: Nem fordulhatott elő, hogy valaki jelentkezett és nem jutott neki vakcina, mert 1357000-et adtak ki a 3FluArt vakcinából, és még van belőle 200ezer. A Vaxigripból, ami gyerekeknek való, abból 103ezret osztottak ki és még a fele megvan. És jön az újabb adag.

Mi a helyet a magyar vakcinafejlesztéssel? Válasz: A Debreceni Egyetem az NNK-val közösen fejleszti a magyar vakcinát. Ennek az elve az influenza vakcinához hasonló: inaktivált, elölt vírus az alapja. Jelenleg kellő mennyiségben tudtak vírust szaporítani, most az inaktiválás zajlik, az élő vírus inaktiválása, az elölési folyamat zajlik, ami elég bonyolult folyamat: ártalmatlanítani kell az összes vakcinában lévő vírust, hogy kiváltsa a megfelelő hatást az immunrendszerben, de megbetegedést ne tudjon okozni. Pontos időpontot nem tudott mondani Müller Cecília. A tisztifőorvos abban reménykedik, fél-egy év múlva gyárthatják is.

forrás

DÖNTÉS A magyarországi KIJÁRÁSI TILALOMRÓL!

16 meglepő tény Ausztráliáról, ami bizonyítja, hogy nem egészen olyan, mint képzeltük