in

“Az sem érdekelte, hogy a fiúk pár méterre fekszik.” – 7 éves lányát molesztálta az apa. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi után

A legtöbb embernek több személyisége van. Ezek közül az egyiket mutatja a másik felé. Vélhetőleg azt, amelyik jobban passzol a társadalmi normákhoz.

A legtöbb embernek azonban van egy másik énje is, mely mélyebben van. Ez sem feltétlenül rossz. Sok esetben csak olyanról van szó, hogy egy pedáns, barátságos ember otthon rendkívül lusta és rendetlen. Azonban néha olyan dolog húzódik a háttérben, melyeket soha nem is gondoltuk volna. A legszörnyűbb az, hogy az ilyen emberek nap mint nap elsétálnak mellettünk, barátkozunk velük, felhívjuk magunkhoz vagy akár még több is kialakul.

Remenár Ferenc és párja, Anita már nyolc éve ismerték egymást. Három közös gyermekük született. Valentina 7 éves, Ferenc 6 és Kristóf 4. Székesfehérváron éltek. Épp Valentin-nap volt és a férjétől kapott egy csokor virágot, valamint a kislányuk is kapott egy szívecskét. Pont úgy, ahogy azt illik. Az anyuka lefürdette Valentinát és elment a boltba.

Ám arra a legszörnyűbb rémálmaiban sem gondolt, hogy mi fogja őt otthon várni.

Hazaérve furcsállta, hogy a bejárati ajtó zárva volt. Nem szokták bezárni, csak ha elmennek otthonról. Elindult az ablak felé, hogy bekopogjon az otthoniaknak.

Az ablakon benézve szörnyű látvány tárult elé. Kislányán csak egy fehérnemű és egy póló volt, mellette az apja mindenféle ruha nélkül. Az anya számára egyértelmű volt a helyzet. Az “édesapa” épp molesztálta a saját kislányát.

Az anya azonnal bedörömbölt az ablakon, melynek hatására a férfi rendkívül megijedt, felpattant és kinyitotta az ajtót.

A nő egyből számon kérte a férfit, aki kínos dadogásba és magyarázkodásba kezdett. Azt próbálta bizonygatni, hogy nem csinált semmit és az anya félreértette a helyzetet. Anita természetesen nem hitt neki és egyből hívta a rendőrséget. Ettől a férfi felpattant a kerékpárjára és szó szerint elmenekült. Azóta sem találják.

Ha valóban ártatlan lenne, akkor miért szökött el a rendőrök elől. A nő úgy vélte, hogy későbbre várta haza a férje, ugyanis boltból hazafelé be szokott ugrani a szüleihez is. Azért is jött haza, mert volt egy rossz megérzése.

Az egész dolog szörnyű és szürreális. Az apát az sem zavarta, hogy a kislánnyal egy szobában voltak a testvérei is. Természetesen kihallgatta a rendőrség a gyerekeket, akik megerősítették a szörnyű eseményeket. A fiúkat és a kislányt is megfenyegette azzal, hogy levágja a fejüket, ha bárkinek is mesélnek a dologról. A legkisebb gyerek még túl fiatal volt, hogy ilyenekről beszéljen, de az a két idősebb egyértelműen alátámasztotta a bűncselekmény megtörténtét.

A nyomozók hajtóvadászatot indítottak és nagy erőkkel keresik a férfit.

Az édesanya szerint semmi sem utalt rá, hogy hasonló esemény történt volna korábban, vagy arra, hogy a férje ilyesmire lenne képes. A gyerekek már ovisok, de a kislányt egy darabig még otthon tartják, ugyanis nagyon megrázták az események. Sokkot kapott és nem igazán kommunikál senkivel. Erősen magába zárkózott.

Íme a férfi fotója!

Ha bárkinek bármi információja van a 181-185 cm magas, vékony testalkatú, rövid hajú Remenár Ferenc hollétéről, akkor jelentkezzen a rendőrségen!

Cím: 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, DEÁK FERENC UTCA 2.
Tel: 06 22 541-600
E-mail: [email protected]
Fax: 03 22 2024

forrás

Megtagadta a koronavírus elleni oltást, ezért kirúgták a pincérnőt

26 autószerelő megosztotta a legfurcsább dolgokat, amikkel a munkájuk közben találkoztak