in

AngryAngry

EZ JÖN ITTHON IS? Aki oltást kapott, fertőzhet, ezért Angliában neki is otthon kell maradnia

Gőzerővel haladnak az oltási programmal Nagy-Britanniában, de hiába a szép előrelépés, a beoltottak továbbra sem élhetik megszokott szabad életüket.

A britek már 4 millió embert beoltottak, a tervek szerint február közepéig 15 millió brit kap oltást. Ők a 70 éven felüliek, az egészségügyi dolgozók és a tartós betegséggel élők. Tavasszal aztán az 50 éven felüliek és a veszélyeztetett szektorokban dolgozók is megkapják a vakcinát. Szeptemberre a felnőtt lakosság java, további 21 millió ember is be lesz oltva.

Az egészségügyi minisztérium azonban tényként közölte, hogy a beoltottak is fertőzhetnek, dacára annak, hogy ők nem betegszenek meg, ezért ők is tartsák be továbbra is a kijárási tilalmat, továbbá hozzátette, hogy nyitás egy jó darabig biztosan nem várható.

forrás

12 végzetes hiba a bútorokkal, amit nekünk nem szabad elkövetnünk

EZ MOST KOMOLY?? Ennyi pénz kér Rúzsa Magdi egy 90 perces fellépésért! Én is azt hittem, hogy rosszul látok!