in

LoveLove

Már csak ez hiányzott Orbánnak: keményen kritizálta a miniszterelnököt az új CIA-igazgató

Újabb csapás érte ma a magyar kormányt Amerikában: az USA következő elnöke, Joe Biden egy olyan egykori karrierdiplomatát jelölt a CIA élére, aki korábban erős szavakkal bírálta Orbán Viktort. A hírszerző ügynökség igazgatói posztjának várományosa, William J. Burns korábban moszkvai nagykövetként is szolgált, George W. Bush és Barack Obama elnöksége alatt külügyi államtitkárként, majd külügyminiszter-helyettesként tevékenykedett.

Burns a tekintélyes Foreign Affairs tavaly év végi számában annak kapcsán említette Magyarországot, hogy szerinte Donald Trump elnöksége alatt az amerikai külügyminisztériumot teljesen lezüllesztették. Szerinte David Cornstein ősszel leköszönt budapesti nagykövet elkapta a „clientitis” nevű „halálos betegséget” – azaz nem az amerikai érdekeket képviselte Magyarországon, hanem a magyar kormány bűvkörébe esett. Burns felrótta Cornsteinnek, hogy „tökéletes partnernek nevezte Magyarország tekintélyelvű, polgári szabadságjogokat csorbító vezetőjét” – azaz Orbán Viktort.

William J. Burns bírálta Cornstein volt amerikai nagykövetet, amiért „tökéletes partnernek” nevezte Orbánt / Fotó: Wikipedia

Burns jelölése három hónap leforgása során a harmadik aggasztó jel a magyar kormány számára Washington irányából. Először Orbán szövetségese, Donald Trump veszítette el elnöki pozícióját, majd utóda, Joe Biden azt a Donald Blinkent jelölte külügyminiszternek, akinek édesapja a kilencvenes években Budapesten szolgált amerikai nagykövetként, és komoly összeggel támogatta a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Archívumot (ez politikai tevékenységet nem fejt ki, csupán a rendszerváltás előtti évtizedek dokumentumait gyűjti). Most Burns révén a CIA élére is a magyar kormánnyal kritikus személy került. Ez annyiból nem meglepő, hogy megválasztása előtt Biden maga is „elnyomó rendszernek” titulálta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Blikknek adott búcsúinterjújában az új CIA-igazgató által kritizált David Cornstein amerikai nagykövet még abban reménykedett, hogy távozása után is megmarad a jó kapcsolat Budapest és Washington között. Igaz, akkor még nem tudhatta, hogy Trump vereséget szenved az elnökválasztáson. Most már igen kevés esély mutatkozik arra, hogy ne legyenek konfliktusok a két kormány között bizonyos ügyekben. Olyan pedig biztosan nem fog előfordulni, mint Cornstein esetében, aki a Blikknek adott interjúban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mellett foglalt állást Joe Biden ellenében.

Orbán Viktor és a volt amerikai nagykövet, David Cornstein csodálatosan kijöttek egymással / Fotó: MTI – Miniszterelnöki Sajtóiroda – Szecsődi Balázs

Burns 33 éven át dolgozott külügyi vonalon, minden jelentős „régi vágású” (Trump előtti) amerikai karrierdiplomatát jól ismer. Ilyen háttérrel mindenképpen érdekesnek ígérkezik, hogy pont rá bízta Joe Biden a CIA vezetését. Korábban jellemzően hírszerzői múlttal rendelkező egyénekre bízták a sz ügynökség vezetését, olykor politikusok, vagy volt tábornokok (Michael Hayden, David Petraeus) kapták meg a feladatot.

Joe Biden azt ígéri, Burns nem fogja keverni a politikát a hírszerzéssel.

– Burns teljesen osztja mély meggyőződésemet, miszerint a hírszerzésnek apolitikusnak kell lennie. Az amerikai emberek nyugodtan alhatnak, ha ő lesz az új CIA-igazgató – nyilatkozta a kinevezés alkalmából.

forrás

EGY PLASZTIKAI SEBÉSZ MEGMUTATTA, HOGY FESTENÉNEK A HÍRESSÉGEK, HA ÁTLAGOSAN ÖREGEDNÉNEK!

EZ A FIATAL LÁNY, TÖBB MINT 13 MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT TETOVÁLÁSOKRA