in

AngryAngry LOLLOL

PÁR PERCE JÖTT A HÍR! Ekkor válhat kötelezővé a védőoltás mindenki számára!

Dr. Nagy Marcell foglalkozás-egészségügyi orvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára szerint főként az egészségügyben és a szociális szférában lehet indokolt a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele.Jelenleg több mint 10 betegségre van kötelező védőoltás Magyarországon, így mind a jogi környezet, mind az egészségügyi hatósági környezet, mind a logisztikai háttér adott ahhoz, hogy akár a teljes népességre, akár bizonyos csoportokra, akár munkakörhöz kötötten lehessen elrendelni oltásokat kötelező jelleggel ? nyilatkozta dr. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkára a HVG oldalán megjelent interjúban.

Azt is hozzátette, a kamara szakvéleménye az, hogy létezhetnek olyan csoportok, olyan munkakörökhöz kötődő kockázatok, amelyek indokolhatják a védőoltás kötelezővé tételét, főleg az egészségügyben és a szociális szférában.Fontos a példamutatás.Mint dr. Nagy Marcell elmondta, a koronavírus-járvány megállításához önmagában nem elég, ha csak az egészségügyi dolgozók oltatják be magukat, mégis fontos a példamutatás, ennek köszönhetően már tapasztalható a kezdeti félelem oldódása, és egyre többen regisztrálnak az oltásra.

Tapasztalatai szerint az egészségügyben dolgozók egy részére, köztük az asszisztensekre, műtősökre jobban hat a bizonytalan információözön, de személyes példamutatással és az orvosokkal történő beszélgetésekkel szakmailag megalapozott választ lehet adni a felmerülő kételyekre. Kiemelte, véleménye szerint egy felkészült, egészségügyi képzésen átesett dolgozónak nem létezik racionális érve arra, hogy miért ne oltassa be magát a világjárvány okozta helyzetben.-

forrás

21 dolog, aminek a funkcionalitása a legapróbb részletekig átgondolt

20 látványos történelmi fotó, amit újra és újra meg akarsz majd nézni